Este a vacsora után a kedves srác bekísért a szobámba.Én úgy láttam, hogy a többi fogolynak nem olyan jó a szobája, mint nekem.

- Na hogy ízlett a vacsora?-Nagyon finom volt a szomszéd néni.-ezen elmosolyodott.A mosolya szebb volt,mint Rafleké de én a szívem mélyén még mindig Rafleket szerettem és nagyon hiányzott.- Még meg sem kérdeztem, hogy hogy hívnak.Az én nevem Glen.És a tied?- Az én nevem Fruzsina.

- Na szerintem én átmegyek a szobámba.

-Ne menj még Glen!-kiáltottam utána.-Még ne. Én még nem vagyok álmos.Ne hagyj itt, kérlek!

-Rendben még egy picit maradhatok.-ekkor leüllt az ágyamra mellém, és ekkor tudtam igazán szemügyre venni. Rövid, fekete haja volt, de dús.Szeme kicsit vágott, és zöld.Teste tökéletes:nem nagyon kigyúrt de nem is kövér.Pont jó.Egy ideig csak merengtünk egymás szemébe majd az arcunk elkezdett közeledni egymáshoz, majd egyszer csak azon kapjuk magunkat hogy ott csókolózunk az ágyamon.Egyszer csak leterít és felém kerül, de én ezzel nem törődve csókolom tovább, ám hirtelen eszembe jutott Raflek.Ezt észrevette Glen is.

- Mi a baj?

- Eszembe jutottak a régi barátaim, ahonnan az unokatesód elrabolt.

- Akkor majd én segítek enyhíteni a fájdalmat.-ekkor az ajka gyorsan de finoman az enyémre tapadt.Olyan finoman,gyengéden csókolt hogy nem tudtam Raflekre gondolni., de ezt csak egy pár percig tudtam élvezni, mert egyszer csak egy hangos ordítást hallottunk.Gyorsan felült mindkettőnk.Nekem ismerős volt ez a hang, de nem akartam a legrosszabra gondolni.

- Akarod hogy megnézzük hogy mi volt az? -nézett rám Glen.Örültem hogy ő is olyan gondoskodó,mnt Raflek, de nem tudtam ennek még önfeledten örülni, mert nagyon idegesített hogy ki volt az az ismerős hang.Gyorsan átkaroltam Glen oldalát, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam és kimentünk az udvarra. Ahogy lesétáltunk a szobám ajtaja előtti lépcsőn, már a szemem tele volt könnyel.Ott feküdt az udvaron Raflek, mellkasán egy vérző seb.Még annyi ereje volt hogy felémfordítsa a fejét, rám nézzen majd Glenreés csak annyit mondjon:

- Elárultál, de én így is szeretni foglak! -ekkor a könnyeim már patakokban folytak le az arcomon.Hogy ne lássa mindenki hogy mennyire elkeseredtem oda bújtam Glenhez.Teste melege egy kicsit megnyugtatott de nem enyhítette a fájdalmat.Ő is átölelt engem csak hogy kimutassa részvétét.Ekkor oda lépett három ember egy hordággyal.

- Mégis mit csinálnak?-ordítottam velük.

- Elvisszük.Nem hagyhatjuk itt napokra.Még megennék a rágcsálók.

- De a családjának meg kell tudniuk hogy mi történt.

- Mégis mit képzel kik vagyunk mi?A család segítő szolgálat?Ha annyira fog hiányozni a családjának majd megkeresik.-válaszolt ez egyik.Erre már nem volt erőm válaszolni mert a könnyek nem engedtek normálisan beszélni.Zokogva kísért be Glen a szobámban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.