Este zokogtam még egy sort Kolt ölében, majd szépen lassan lenyugodtam. Átöltöztem, majd leültem az ágyra Kolt mellé. Kolt mosolygott rám. Nem értettem hogy miért.

- Miért mosolyogsz rám? - mosolyogtam vissza.

- Elképzeltelek kismama ként.Olyan aranyos lehetsz nagy pocakkal.

- Akkor te meg akarod tartani a kicsit?

- Persze. Eszembe se jutott, hogy elvetessük. - hirtelen eszembe jutott egy hatalmas probléma. Mi most Glen szüleinél lakunk. Ha feltűnik nekik, hogy terhes vagyok, de nem Glené a gyerek akkor lehet hogy el fognak minket küldeni, és akkor mi nem fogunk tudni hova menni.

- Mi a baj?

- Ha Glen szülei megtudják, hogy gyereket várok de nem Glentől, félek nem lakhatunk már itt.

- Kérdezzük meg őket!

- Oké! Holnap kezdjük ezzel a napot. De mostmár álmos vagyok. - megcsókoltam Koltot, majd betakaróztam. Jó volt végre nyugalomban lenni. Reggel megregeliztünk majd elmentünk a háznak abba a részébe ahol még nem jártam. Ott egy zsákutca szerű rész volt, ahol két ajtó volt. A jobb oldali Glen szobája volt, a bal a szüleié. Bekopogtatunk az ajtón halljuk hogy a másik ajtó nyílik és Glen lép ki rajta.

- Szia!- köszöntem neki félénken. Ő csak kifejezéstelen arccal rám nézett, Koltra, majd a hasamra, aztán elment ugyanolyan arccal. Ettől elkezdtek gyűlni a könnyek a szemembe, de most nem sírhattam. Erősnek kellet lennem mert ezen a beszélgetésen múlik a kicsi sorsa. Kolt észrevette, hogy mennyire lesújtott ez a találkozás majd megfogta a kezem. Hirtelen kinyílt az ajtó és Glen anyukája meg apukája jelent meg előttünk.

- Szerbusztok kedveskéim! - köszönt Glen édesanyja kedvesen. - Miben segíthetünk?

- Van egy aprócska problémánk!

- Miaz?

- Gyereket várok...- láttam hogy Glen szüleinek felcsillan a szeme úgyhogy gyorsan befejeztem a mondatot. - ... de nem Glenntől. - ekkor Glen szülei egy kicsit elszomorodtak de mégis kedvesek voltak. - Hanem Kolttól.

- És miben kéritek a segítségünket? -láttam Glen anyukája arcán hogy szomrú, de mégis kedves volt és végig mosolygott.

- Az a baj, hogy még mindig nem állunk úgy hogy el tudjunk költözni, főleg nem a kicsivel. Esetleg lakhatnánk itt a kicsivel, amíg nem sikerül kerítenünk egy lakást?

- Persze, sőt akár hosszabb ideig is itt maradhattok, és segítnei fogunk mindenben. Már annyira megszerettelek téged, hogyha már Glennel nem jött össze a dolog akkor a lányomként foglak szeretni téged. A kicsit pedig unokánkként. - mondta Glen apukája. Most szólalt meg először reggel óta de ez volt a délelőtt legfontosabb mondata. Nagyon megnyugodtam, hogy nem kell majd elvetetni a kicsit. Tudom hogy még csak 17 éves vagyok, de ez a kis csöpség segítene nekem mindenben, és kárpótolna az elvesztett barátokért.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.