A keringő közben elkezdtünk beszélgetni Glennel. Egy kicsit furcsa volt ilyen közel kerülni hozzá azok után hogy össze jöttünk Kolttal.

- Köszönöm, hogy a kis vitánk után is el jöttél velem a bálba.

- Beszélgettem egy kicsit Kolttal, és rádöbbentem hogy ha én sem bírok változtatni az érzéseimen ahogy te sem. Ha mérgesek leszünk egymásra amiatt amt a másik iránt érzünk, akkor ezek az érzelmek csak még erősebbek lesznek.

- Igazad van. Nagyon gyerekesen viselkedtem. Sajnálom, csak nagyon fájt.

- Nem baj. Megértem. - egy ideig csak néztünk Glennel egymás szemébe, majd az arcunk automatikusan elkezdett közeledni egymáshoz, majd hirtelen összeért a szánk. Az volt benne a legrosszabb hogy én nem bírtam leállni, pedig tudtam hogy nem helyes amit teszek. Együtt vagyok Kolttal, lefeküdtünk, de nem bírom magam korlátozni. De a legrosszabb hogy ezzel csak Glent is még jobban összezavarom. Hirtelen minden tekintet megint ránk szegeződött ahogy a kör közepén csókolózunk. Hirtelen halk moraj, és suttogás hallatszott mindenki szájából.

- Jajj oda néz! Milyen aranyosak. - ezt még elengedtem a fülem melett.

- Vajon mikor jön a kisbaba? - ezt már nem bírtam. Rájöttem ha így viselkedem, akkor azzal nem csak Glent de mindekit összezavarok. Hirtelen hátratoltam magamtól Glent, majd kiszaladtam a teremből. Mindenki meglepődött de most igazán nem érdekeltek a királynéi sztereotípiák.

- Mi az Fruzsi? - nézett rám kíváncsian Glen. Szegényt átvertem.

- Elegem van. Nem szabadott volna a döntésem után így viselkednem.

- De még változhat a döntésed. - mondta Glen bizakodóan.

- De nem fog. - kiabáltam el magam.

- Miért nem? - mondta Glen. Halottam a hangjában megint a dühöt és a csalódottságot.

- Mert gyereket várok Kolttól. - igen ez igaz volt. Miután lefeküdtünk Kolttal utána következő hetekben elkezdtem reggelente rosszul lenni és késett.  Éreztem hogy valami megváltozott a testemben, és ezt egy nő mindig jól érzi. Én csak ott álltam a csalódott, és szomorú Glen előtt, miközben potyogtak a könnyeim. - Annyira sajnálom. Minden az én hibám.

- Pedig azt hittem még van remény.

- Nagyon sajnálom és ezért mondtam hogy annyira bánt hogy így viselkedtem veled.

- Kolt már tudja?

- Nem még nem.- Glen nem mondott semmit csak állt és nézett előre. A tekintete üres volt, az arca semmit mondó. - Glen kérlek mondj valamit. - könyörögtem sírva.

- Sajnálom Fruzsi! Eddig mindenben bírtalak támogatni, de ez már nem megy. Ez túl nagy fájdalmat okoz nekem.

- Akkor ennyi volt a barátságunk? - zokogtam.

- Úgy tűnik. - majd Glen ugyan azzal az üres tekintettel elindult felfelé a szobájába. Hirtelen meg hallom hogy Glen szipog. Akkor mégis sír és neki sem megy ennyire könnyen az elválás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.