Ahogy felmentem a szobámba, Kolt már ott ült az ágyon és gondolkodott.

- Szia. - köszönt. - Mit akart Glen?

- Meg akart kérni valamire.

- Mit szeretett volna? - furcs mód ezekben a kérdésekben egyáltalán nem halottam ki a követelőzést, vagy a féltékenységet.

- Lesz egy úgynevezett Birodalmi Bál és neki mint leendő örökös ott kell lennie, és kell neki egy kísérő. Engem kért meg.

- És te mit mondtál erre?

- Elvállatam. Nem akartam megbántani. Még ennél is jobban. Inkább elmegyek vele.

- Nem mérges már?

- Nem. Nekem nem úgy tűnt.

- Ugye nem lesz neki furcsa hogy egy ágyban fogunk aludni?

- Remélem nem de egyszer már megvádolt azzal hogy lefeküdtünk. Nem tudom, hogy hihetett ilyet. Én még ehhez elég fiatal vagyok. - egyszer csak pár másodpercnyi csend után Kolt szólalt fel:

- Nagyon szeretlek! - anyira meglepődtem. Nem is hittem volna hogy ő fogja hamarabb kimondani. De ezzel csak még nehezebb lett a választás.

- Én is! - megöleltem Koltot. Sajnos egy hatalmas ásításom megtörte ezt a romantikus pillanatot.

- Látom álmos vagy. -mosolygott rám Kolt.

- Azért annyira még nem. - néztem rá. Megcsókoltam. Visszacsókolt, majd elkezdődött az adok-kapok, majd a karjai közt aludtam el. Nagyon jó érzés volt. Meleg teste megnyugtatott, és segített elűzni a rossz álmokat. Sohasem éreztem magam még ennyire boldognak. Utoljára Rafleknél éreztem ezt. Mostmár csak a szívem szorult össze amikor rá gondoltam, de nem törtem ki zokogás formájában.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.