- Arra gondoltam jöhetnél hozzánk lakni. Nekem hatalmas szobám van. Elférnél benne.

- Hát nem hiszeg hogy Glen bele menne. Elraboltam a szerelmét, majd oda akarok  költözni hozzájuk.

- Tényleg! Amúgy még a neved sem tudom. Pedig ennyi bizalmas infot nem mondhatok el egy idegennek.

- Kolt vagyok. Neked mi a neved?- kérdezett vissza. Most éreztem a hangjában hogy boldog. Nem is boldog. Inkább nyugodt. Nem félt attól hogy elmegyek vagy hogy bárki ránktör, vagy hogy elkelljen veszítenie bármit is.

- Fruzsi vagyok.- egy pár másodpercnyi csend, majd hirtelen felcsattantam.

- Mi lenne ha azt mondanánk Glennek hogy leráztam az üldözőt és te találtál meg? Egy hőst csak beengednek a házba.

- Nem is rossz ötlet

- De csak egy feltétellel teszem meg. - mondtam. Ekkor az arca kicsit szomorú lett és meglepett.

-És mi lenne az?

- Ha leveszed a kapucnidat!

- Azt hittem nagyobb dolog. - nyugodott meg Kolt. Figyelmesen néztem, hogy milyen arc bukkan elő a csuklya elől.Sajnos a sötét miatt nem láttam először teljesen az arcot de ahogy egy kicsit rákoncentráltam megláttam. Gyönyörű nagy kék szemek, és dús egyenes barna haj. Arca minden egyes vonala erőteljes, kívéve az álla környékét. Ott egy kicsit gyengébben látszik a tökéletes csontozat a bőr alól. Egyszerűen... szavakkal nem bírom leírni milyen tökéletes volt. Sehol egy bőrhiba, seb, vagy valami.

- Ha kapucni nélkül raboltál volna el akkor talán még önszántamból veled megyek. - ezen nevetett. A tökéletes arc a nevetés közben sem tört meg. - Szóval akkor jössz hozzánk? Kérlek! Nem akarok magányos lenni.

- Ne mondd ezt hiszen neked ott van Glen.

- Igaz, de mit veszíthetünk? - mosolyogtam rá.

- Na jó veletek megyek, de csak azért, mert ilyen szépen kérted. - ekkor annyira megörültem, hogy gyorsan felpattantam a székről és megöleltem Koltot. Nagyon meglepődött és én is hogy nem félek már tőle egy kicsit sem. Legnagyobb meglepődésemre egy-két másodperc után viszonozta az ölelést. Ő törte meg a csendet, de az ölelést még mindig nem szakította meg egyikőnk sem.

- Akkor mostantól lakótársak vagyunk? - elengedtem Koltot, majd válaszoltam.

- Igen azok. - annyira boldog voltam. Nem bírtam volna itt hagyni ezt a kedves srácot. Nagyon megszerettem ez alatt a pár óra alatt, és meg kell hagyni némi vonzalmat is éreztem iránta. Az ölelésből azt éreztem, hogy én sem vagyok számára teljesen közömbös, de lesz majd időnk ezzel foglalkozni.

- Na menjünk megkeresni Glent! - szóltam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.