Glen egy erős, balegyenessel a földre terítette Koltot.

- Na most legyél olyan erős, mint amikor szegényt elraboltad. - majd behúzott neki mégegyett. Hirtelen Kolt lelökte magáról Glent, majd az orrát fogva próbált megállni, de Glen nem tántorított, és egy hatalmas mindent elsöprő ütéssel, az ájulásig "kísérte" Koltot. Utána gyorsan kiegyenesedett és egy gúnyos mosollyal nézett végig rajta. Még sosem láttam ilyennek. Utoljára akkor láttam ilyen dühöt, indulatot, és gúnyos elégedettséget valaki arcán, amikor a katona elrabolt. Majd hirtelen minden erőszak, gúny ,és megvetés eltűnt az arcáról, majd rámnézett.

- Miért nem mondtad el nekem hogy ő rabolt el? Amúgy jól vagy? Nem bántott az a szemét?

- Nem. Köszönöm hogy kiállsz melletem, de nem kellet volna agyon verni.

- Csak elszabadultak bennem az indulatok. Te ismersz. Valakit ok nélkül sosem bántanék, de ő nekem elég sok okot adott. - hirtelen minden teljesen világos lett. Már csak pár percem van hogy ez az idegen elhagyja a házat, az életemet. Teljesen sosem tudom majd elfelejteni, mert a kicsi mindig is emlékeztetni fog rá. Nem fogom hagyni hogy a gyermekem kevésbé szeressem, az apja miatt.  És nem bírtam tovább. Zokogva öleltem át Glent.

- El fog hagyni. Soha többet nem fogom látni. Cserben hagyott. Utálom, rühellem, gyűlölöm teljes szívemből. Legszívesebben most én is behúznék neki egyet, de nem szeretném ha nekem is bántódásom esne. Gyűlölöm, pedig azt hittem más lett. - ekkor a könnyek megint, mint a megáradt patak, előtörtek. De nem azért, mert elmegy, mert ahhoz már túlságosan gyűlöltem. Hanem hogy ennyire félreismertem volna? Ennyire rossz ember ismerő vagyok? Ekkor meghallotam, hogy Kolt próbál a fejét fogva felállni.

- Fruzsi.

- Hagyj békén, te aljas szemét!

- Kérlek! Halgass meg!

- Hogy megmagyarázd, hogy miért hagysz itt minket? Köszi de erre nem vayok kíváncsi, ebből következik, hogy végig hallgatni sem vagyok hajlandó.

- Sajnálom, de miért nem értesz meg engem egy kicsit is?

- Nehogy már az én hibám legyen!  Ne akard rám fogni. Itt csak te vagy a hibás, és akármit mondasz ez így fog maradni.

- Mit csinálnál ha mégsem mennék el?

- Nem tudom. Ezt csak akkor tudnám, ha ez lenne. Félnék, és mindig lenne bennem egy kétely, hogy bármikor itt hagynál minket.

- Akkor kétellyel kell majd élned. - Micsoda?! - Ez a beszéletés ráébresztett engem, hogy én nem tudlak utálni, és te sem engem. Bemesélhetjük magunknak, de miért kelljen harcolnia az agynak és a szívnek?

- Nem mész el?

- Nem. Teljesen igazad volt, és aljas lenne tőlem ha itt hagynék mindent a pénzért. A vér nem válik vízzé. Ha a bácsikám annyira szeret, akkor még fog erre jönni. Ha nem akkor pedig tudni fogom, hogy nem veszítettem sokat. - a szemem sarkából ránéztem Glenre. Csalódotságot láttam az arcán. De annyira boldog voltam, hogy nem bírtam ki és odarohantam Kolthoz.

- Szeretlek! Nagyon. - ekkor hallotam hogy az ajtó becsukódik. Glen kiment. Összetörtem a szívét. De most nem tudtam vele foglalkozni. Csak az járt a fejemben, hogy a kicsinek lesz apukája, nekem pedig társam.

- Én is! Mindennél jobban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.