Amint megyünk haza mindketten teljesen benn voltunk a saját gondolatainkban.Aztán elkezdtem én:

-Szóval te engem közel érzel magadhoz?-Ezt még kimondani is zavarba ejtő volt.

-Háát igen.-ekkor elvörösödött bár annyira nem láttam tisztán az arcán.

-Nyugodj meg én is hasonlóan érzek.-ekkor próbáltam valamilyen mosoly féle dolgot eröltetni az arcomra pedig közben én is teljesen zavarba voltam.

-Megnyugodtam.-aztán haza értünk.Kipakoltunk a zsákokból majd leültem az ülőre.Rá egy percre legnagyobb meglepődésemre mellém ült.Egy ideig nem volt merszem ránézni de aztán a pillantásunk mint ha egy vas lánc kötné össze őket nem eresztették egymást.Aztán Raflek arca elkezdett közeledni az enyém felé és meleg ajka érintette az enyémet.Aztán kb. 20 másodperc múlva gyengéden elengedte.Szeméből sugárzott az elégedetség és a boldogság na és persze az érzései.Majd megyulladt örömében.Én mindenre számítottam volna de erre nem.Az elöbb még alig mertünk egymáshoz szólni most meg megcsókol.Hát ez ez...nem is tudom mi ez.Jó persze én is szerettem volna ezt de nem így.Vagyis nem az a baj hogy kivel hanem hogy elötte ez volt.Na mindegy.Az elsők fontosak az életben és ezek már nem jönnek vissza.Hiába rágódok azon hogy milyen lehetett volna ez már nem lesz más.Azért örülök hogy a sors legalább a személyt eltalálta.:DMajd lesz mit mesélnem ha haza megyek.ekkor elsápadtam....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.