Hoppá!

2010.11.10. 20:33

Gyorsan oda szaladttam  Kolthoz hogy elmondjam neki a jóhírt.

- Köszönöm! - fordult oda illedelmesen Glenhez.

- Nagyon szívesen!- mosolyogtak egymásra. A visszafele út hamar eltelt. Mivel eggyel több emberrel voltunk, úgy mentünk hogy az egyik Bumbun ült Kolt, a másikon pedig én Glent átkarolva. Egy  kicsit elkezdek felé közeledni, hogy ő is megnyugodjon, bár ő iránta nemolyas fajta vonzalmat érzek mint Kolt iránt. Majd kiderül melyik iránt érzek mélyebb érzelmet. Ahogy haza értünk, Glen szülei először nagyon meglepődtek hogy ilyet kértünk de aztán belementek. Kolt felvitte a cuccait a szobámba, majd feltérképezte a házat. Én gyorsan beszaladtam a fürdőszobába hogy átöltözzek. Ahogy veszem le a fölsőmet hallom hogy valaki motoszkál az ajtó előtt. Próbáltam felvenni valamit, mivel felül csak egy melltartó volt rajtam, de látom hogy nyílik az ajtó és Kolt lép be rajta. Nagyon meglepődtem,de egyben furdalt a kíváncsiság hogy vajon mit akar. Lassan odalépett elém, majd a az arcunk elkezdett közeledni egymáshoz, míg nem egy forró csókban forrt össze. A heves csókolózás közepett Kolt hirtelen alám nyúl, felkap majd odavisz az ágyhoz. Ott finoman, bár ajkamat még mindig el nem engedve főlém fekszik, majd az ágyon fekve, én egy száll melltartóban csókolózunk. Hirtelen valami kis neszt hallottam de nem akartam abbahagyni, majd hirtelen benyit Glen.

- Mi a..? - hirtelen mindketten felkaptuk a fejünket. Olyan kínosan még soha nem éreztem magam. Hirtelen Kolt felül és ő kezdi el.

- Sajnálom!

- Azonnal menj ki a szobából!- szólt rá Glen mérgesen, de nem idegesen. Kolt gyorsan kiment. Nagyon féltem hogy vajon most mit fog mondani Glen.

- Azt hittem engem szeretsz. - halottam Glen hangjában a kétségbeesést és a csalódást.

- Én nagyon sajnálom! Ez csak úgy jött, én éppen öltöztem amikor bejött Kolt és...

- Ne folytasd! Nem érdekelnek a szaftos részletek.

- Nem feküdtem le Kolttal! - láttam Glen arcán hogy nem hiszi el. - Az istenért, még túl fiatal vagyok! Glen ezt verdd ki a fejedből. - vettem egy mély levegőt majd folytattam.- Akkor most mi lesz?

- Nem tudom! Csak csalódott vagyok. Nagyon nehéz a szerelmem más fiúval az ágyban látni csókolózni.

- Te tényleg szerelmes vagy belém? - tudtam hogy érez valamit irántam de azt nem hogy szerelem.

- Igen. Még lányt úgy nem szerettem soha mint téged. - elkezdtek gyűlni a könnyek a szemembe. Én nem akartam megbántani Glent.

- Annyira sajnálom! - borultam sírva Glenhez. - Nem akartalak ezzel megbántani! Én nem tudtam hogy ennyire rosszul fog esni neked. - sírtam. Glen átkarolta a vállam, hogy egy kicsit megnyugtasson.

- Nagyon nehéz lesz elviselnem, de ha őt szereted jobban akkor áldásom rátok.

- Ezt még nem tudom eldönteni, mert te már több helyzetben bizonyítottál, hogy rád bármikor lehet számítani. Koltot még annyira nem ismerem. Egyszer csak bejött és megcsókolt. Váratlan volt. De azért nagyon köszönöm, hogy ebben is támogatsz. -  Glen mosolyogott rám egy kedveset majd elment a szobából. Ahogy kinyitotta az ajtót láttam, hogy Kolt ott áll, majd szépen lassan bejött. Bocsánat kérő arccal nézet rám, majd leült mellém az ágyra.

- Sajnálom! Nem tudtam, hogy Glen be fog jönni.

- Nem a te hibád. Ez egy buta véletlen volt. Na megyek megfürdök. - fürdés közben egész végig azon gondolkodtam, hogy Koltot válasszam vagy Glent. Mindkettő nem lehet úgysem mert azon csak összevesznének. Hamarosan meg kell hoznom egy nehéz döntést. Ha Glent választom, akkor Kolt lehet viszatér a régi mélabús énjéhez, viszont Glen összetörne ha én összejönnék Kolttal. Miután megfürödtem kiültem az ablakomba és gondolkodtam. Majd bejött Kolt.

- Te meg hol voltál? - kérdeztem.

- Sétáltam egyet. Kiszellőztettem a fejem. Szeintem én is megyek és megfürdök.- ahogy bement Kolt a fürdőszobába valaki kopogtatott az ajtón.

- Gyere be!- mondtam. Legnagyobb meglepetésemre Glen lépett be az ajtón.

- Beszélhetnénk? - mondta. Halottam a hangján, hogy egy kicsit zavarban van.

- Persze.

- Kolt hol van?

- Fürdik.

- Nem mehetnénk akkor inkább egy kicsit le? Négy szem közt szeretnék beszélni.- gyorsan felkaptam valami cipőt, és egy kabátot majd lementünk. Leültünk a lépcsőnél az egyik asztalhoz majd Glen belekezdett.

- Most mondták a szüleim, miután kijöttem tőletek, hogy idén is meg lesz rendezve a királyi, vagyis birodalmi bál. Ott lesz egy csomó ember a birodalomból, meg néhány király más helyekről is. És nekem mint leendő örökös ott kell lennem. És most jössz be te a képbe. Kéne nekem egy kísérő. Elvállalnád?

- Ugye most nem kell beszámolni arról hogy hány gyereket szeretnék?

- Nem nyugi. Most anyáék el lesznek foglalva mással. Tudsz keringőzni?

- Persze.

- Akkor azt nem kell megtanítani. Amúgy a bál szombaton lesz.

- Rendben de majd a részleteket megbeszéljük. Na megyek mert már álmos vagyok. Jóéjt!- adtam egy puszit az arcára majd felmentem a szobámba.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kolifan.blog.hu/api/trackback/id/tr102439396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása