Miután beszélgettünk Kolttal, amíg ő kipakolt én kimentem megkeresni Glent. Megint ott találtam meg, ahol nem régen beszélgettünk. Kicsit lassan ment de megtaláltam.

- Szia Glen.

- Szia. - a hangjában volt valami furcsa de nem tudtam mi az, majd hirtelen a szeméhez nyúlt és hüppögöt egyet.Sírt.

- Zavarok?

- Nem. Gyere nyugodtan.

- Sajnálom.Nagyon csalódott vagy?

- Szerinted? Most ezt komolyan kérezted? - Glen hirtelen felállt, majd elém toppant. - Annyira összetörtem. Dühít, hogy nem szeretsz és nem tudom hogy miért. Folyamatosan magamban keresem a hibát, hogy hol rontottam el.

- De ez nem a te hibád. Ne ostorozd magad! Ezzel nekem is rossz kedvet okozol. Sőt, ezzel mindenkinek rossz kedvet csinálsz. A szüleidnek is rémes nézni ahogy szenvedsz. Hogyan lehetne rajtad segíteni azon kívül, hogyszakítok Kolttal?

- Ha nem kéne nélküled élnem.

- Erre ne is gondolj. Ez hülyeség. Figyelj! Ez lehet fájni fog, amit most mondani fogok de ez az igazság. Vedd észre végre, hogy ennek semmi értelme. Ha magadat sajnáltatod, attól nem leszel boldogabb. Hagyd abba végre ezt az idióta viselkedést, és ved már észre hogy 4 ember szenved amiatt mert, te nem tudod elfogadni azt hogy én mást szeretek.

- Tudod mit? - hirtelen a hangja gúnyos lett, lenéző. - Meg lehet oldani másképp is a problémát.

- Nem engedem meg hogy ilyen hangon beszélj velem.Megértem hogy csalódott vagy, de akkor is kikérem magamnak, hogy így beszélj velem.

- Mert? Mi lesz? Emész? Már éppen kérni akartam.

- Hogy mondtad?

- Menj el! Hagyjátok el a házunkat, Kolttal együtt!

- Komolyan kidobnád a várandós barátodat és társát? Eddig süllyedtél? Inkább üss meg de ne kicsinek kelljen szenvednie. Olyan aljas vagy. Azt hittem barátok vagyunk. 

Glen egy erős, balegyenessel a földre terítette Koltot.

- Na most legyél olyan erős, mint amikor szegényt elraboltad. - majd behúzott neki mégegyett. Hirtelen Kolt lelökte magáról Glent, majd az orrát fogva próbált megállni, de Glen nem tántorított, és egy hatalmas mindent elsöprő ütéssel, az ájulásig "kísérte" Koltot. Utána gyorsan kiegyenesedett és egy gúnyos mosollyal nézett végig rajta. Még sosem láttam ilyennek. Utoljára akkor láttam ilyen dühöt, indulatot, és gúnyos elégedettséget valaki arcán, amikor a katona elrabolt. Majd hirtelen minden erőszak, gúny ,és megvetés eltűnt az arcáról, majd rámnézett.

- Miért nem mondtad el nekem hogy ő rabolt el? Amúgy jól vagy? Nem bántott az a szemét?

- Nem. Köszönöm hogy kiállsz melletem, de nem kellet volna agyon verni.

- Csak elszabadultak bennem az indulatok. Te ismersz. Valakit ok nélkül sosem bántanék, de ő nekem elég sok okot adott. - hirtelen minden teljesen világos lett. Már csak pár percem van hogy ez az idegen elhagyja a házat, az életemet. Teljesen sosem tudom majd elfelejteni, mert a kicsi mindig is emlékeztetni fog rá. Nem fogom hagyni hogy a gyermekem kevésbé szeressem, az apja miatt.  És nem bírtam tovább. Zokogva öleltem át Glent.

- El fog hagyni. Soha többet nem fogom látni. Cserben hagyott. Utálom, rühellem, gyűlölöm teljes szívemből. Legszívesebben most én is behúznék neki egyet, de nem szeretném ha nekem is bántódásom esne. Gyűlölöm, pedig azt hittem más lett. - ekkor a könnyek megint, mint a megáradt patak, előtörtek. De nem azért, mert elmegy, mert ahhoz már túlságosan gyűlöltem. Hanem hogy ennyire félreismertem volna? Ennyire rossz ember ismerő vagyok? Ekkor meghallotam, hogy Kolt próbál a fejét fogva felállni.

- Fruzsi.

- Hagyj békén, te aljas szemét!

- Kérlek! Halgass meg!

- Hogy megmagyarázd, hogy miért hagysz itt minket? Köszi de erre nem vayok kíváncsi, ebből következik, hogy végig hallgatni sem vagyok hajlandó.

- Sajnálom, de miért nem értesz meg engem egy kicsit is?

- Nehogy már az én hibám legyen!  Ne akard rám fogni. Itt csak te vagy a hibás, és akármit mondasz ez így fog maradni.

- Mit csinálnál ha mégsem mennék el?

- Nem tudom. Ezt csak akkor tudnám, ha ez lenne. Félnék, és mindig lenne bennem egy kétely, hogy bármikor itt hagynál minket.

- Akkor kétellyel kell majd élned. - Micsoda?! - Ez a beszéletés ráébresztett engem, hogy én nem tudlak utálni, és te sem engem. Bemesélhetjük magunknak, de miért kelljen harcolnia az agynak és a szívnek?

- Nem mész el?

- Nem. Teljesen igazad volt, és aljas lenne tőlem ha itt hagynék mindent a pénzért. A vér nem válik vízzé. Ha a bácsikám annyira szeret, akkor még fog erre jönni. Ha nem akkor pedig tudni fogom, hogy nem veszítettem sokat. - a szemem sarkából ránéztem Glenre. Csalódotságot láttam az arcán. De annyira boldog voltam, hogy nem bírtam ki és odarohantam Kolthoz.

- Szeretlek! Nagyon. - ekkor hallotam hogy az ajtó becsukódik. Glen kiment. Összetörtem a szívét. De most nem tudtam vele foglalkozni. Csak az járt a fejemben, hogy a kicsinek lesz apukája, nekem pedig társam.

- Én is! Mindennél jobban.

Hirtelen mindketten egy lépéssel távolabb kerültünk egymástól.

- Persze. Csak beszélgettünk egy kicsit. -próbáltam olyan nyugodt lenni amennyire csak tudtam. Nehezen ment de szerintem bejött.

- Hogyan döntöttél kedves unokaöcsém? - szólalt meg hirtelen Ralph. Most imádkoztam hogy Kolt jó döntést hozzon. Egy világ törne össze bennem ha elmenne.

- Szerintem, - ekkor egy lépést közelített felém. - Sajnálom Fruzsi! Nem tudnék jó apja lenni a kicsinek. - nem hiszem el. Itt hagy minket. Egy világ tört össze bennem. Már megörültem hogy végre találtam valakit aki hasonlóan olyan jó tud lenni mint Raflek volt, erre itthagy. Ezt már nem bírtam, és hangos zokogásban törtem ki.

- Haza viszlek a cuccodért és holnap már indulhatunk is.

- Rendben. - én még mindig nem bírtam megmozdulni, annyira le voltam sújtva. Kolt  odajött hozzám. - Annyira sajnálom. Én nem akartalak átverni. De mindketten jobban járnánk ha én Ralphfal mennék.

- Ezzel már elkéstél mivel hogy a gyermeked ott van a szívem alatt. Te, úgy tűnik, külömben amúgy sem tudod mi lenne a jó nekünk. Mert te egy önző disznó vagy. Mész a pénz, a vagyon, a hatalom felé, mit sem törődve azzal hogy nekem mi esik rosszul.

- Menjünk haza, hogy Kolt el tudjon pakolni. - szólalt meg Ralph. Beültünk egy limuzin szerű dologba, de nem nagyon figyeltem. Csak fojt a könnyem, és lábamat felhúzva ültem a kocsiban. Melletem ült Kolt, de mintha egy idegen ült volna ott. Semmit nem éreztem iránta. Hirtelen megérkeztünk, majd mindketten felrohantunk a szobába. Kolt már ment volna a cuccáért, de először elmondom mit szeretnék, de ez az idegen csak pakolt.

- Kolt, állj meg! - mondtam hangosan és határozottan. Hirtelen megállt, felém fordult, majd a szemembe nézett. 2 lépés volt köztünk. Pont elég volt. - Ha beülsz a limuzinban, magaddal viszed az én összes szeretetem irántad, és nekem nem marad semennyi. Idegen kétn fogok rád emlékezni, és nem fogom engedni a kicsinek, hogy valaha is hiányoljon téged. El fogok neki mindent mesélni, hogy tudtad amikor elmentél, hogy terhes vagyok, mégis itt hagytad. Ha elég nagy lesz, lehet e miatt szívből fog utálni téged.

- Fruzsi, én csak...

- Ne szólj bele! Még nem fejeztem be. Én voltam szerintem az egyetlen ember, aki az elrablója mellet ál, és támogatja, lakhelyet ad neki, annak ellenére, hogy először meg akart ölni. Én ott voltam neked, amikor senki más, és mégis elmész. Te nem vagy melletem. Amikor mindeki, idegen őrült tekintett rád, mert egyedl voltál, én megláttam benned, azt az elveszett fiút aki valaha is voltál. De ez a fiú megint elveszett, és lehet már soha nem fog visszatérni hozzád.

- Fruzsi, köszönöm amikor melletem voltál, annak ellenére, hogy elraboltalak.- hirtelen kicsapódik az ajtó, és Glen lép be rajta, mérges tekintettel, és elindul, gyors, erőteljes léptekkel Kolt felé.

- Te szemét! Te raboltad el Fruzsit, most meg itt hagyod? Na ezért kapsz.

Eltelt 2 nap az ájulás óta. Glennel megint a régi barátságunk jött vissza. Ennek nagyon örültem de viszont nagyon hiányzott Kolt. Glennel éppen egyik kerti sétánkat tettük amikor látjuk, hogy nyílik az ajtó és Kolt lép be rajta. Nagyon megörültem neki és ahogy meglátott oda jött hozzám, és megölelt.

- Hol voltál? - kérdeztem.

- Majd elmesélem. Te hogy vagy? Nem történt semmi amíg távol voltam?

- Majd elmesélem. - ismételtem a szavait. Ahogy hátranéztem Glenre, láttam hogy zavarban van. Besétáltunk majd Glen a hátamnál támogatva felkísért minket. Még egy picit gyenge voltam, az ájulás óta, így a lépcsőn még picikét támogatni kellet. Fent adtam egy puszit az arcára,majd elment. Bementünk majd egyből a lényegre tértem.

- Hol voltál?

- Elmentem a szüleim sírjához. Vettem nekik virágot, és elmentem a temetőben. Azért nem szóltam, mert ezt egyedül kellet lerendeznem magamban. - ekkor láttam Kolt szemében hogy egy kicsit csillog, majd oda léptem hozzá megöleltem, ő pedig sírva fakadt. Nem zokogott mert az nem férfias, de sírt. - Nagyon hiányoznak! - súgta. Hamar lenyugodott szerencsére utána. Egy perc csönd volt majd felszólalt.

- A temetőben kiderült hogy van még egy rokonom. Egy nagybátyám. Ő is a szüleim sírjánál volt. Amikor bemutatkoztam neki, kiderül hogy ő még kicsi koromról ismer.

- Ez nagyszerű! - örültem  hogy kiderült Koltnak mégis van még egy családtagja.

- Azt mondta, hogy ő nagyon gazdag, és adna nekem házat, pénzt kocsit, amire csak vágyom...-ekkor elmosolyodtam, mert nagyon jó lenne ha lenne saját házunk, és autónk de gyanús hogy Kolt nem mosolyog. - ... de azt mondta csak akkor adja nekem ha velemegyek, messzire. - ja hogy itt a bibi. El kell mennünk. Ez már kicsit nehezebb de lehet hogy vele mennék. - Elmondtam neki, hogy terhes vagy, és hogy mi együtt vagyunk, de ő közölte velem hogy csak nekem segít, és ti nem jöhettek velem.

- És most mi lesz? Velemész?

- Nem tudom. Nem akarlak titeket elveszíteni, de annyira megörültem, hogy él még egy rokonom. Lehet hogy elmegyek. - Micsoda!? Jól halottam? El akar menni? Itt hagyna minket a pénzért?

- Nem hagyhatsz itt minket! Ezt nem teheted meg velem. Ennyire nem lehetsz gonosz. - fel voltam háborodva.

- Fruzsi, próbáld meg nézni az én szemszögemből. 12 éves koromban meghalt minden rokonom, majd hirtelen egy felbukkan. És nem azt mondtam, hogy velemegyek, mert téged nagyon szeretlek.

- Kolt, nem mehetsz el. Neked kéne tudnod milyen az amikor nincs apukád. Te ezt megtennéd a kicsivel? Azt akarod hogy ezt ő is átélje? - tudom hogy rossz gombot nyomok, de ha csak ez hat rá...

- Nem. Persze hogy nem akarom.

- Akkor viszont maradj.Itt is meg van mindenünk. Nem kell nekünk a gazdag nagybácsi. Külömben is. Ha eddig nem voltál neki annyira fontos hogy megkeressen akkor most? - láttam Kolton hogy mérges amiért ilyeneket mondtam, de igazam volt. Én csak őszinte voltam.

- Igazad van, de akkor is.

- Mi lenne ha megbeszélnénk egy találkozót? Te, ő meg én.

- Rendben. Hétha találkozik veled és meg gondolja magát. - pont úgy lett ahogy szerettem volna. Felkerestük a nagybácsit, és megbeszéltünk egy találkozót. 2 nap múlva el is jött az idő, hogy végre személyesen is meg ismerjem azt az embert aki el akarja lopni a szerelmem, aki a leendő gyermekem édesapja. A nagybácsi az egyik közeli nyaralójába hívott meg minket. Hatalmas volt. Óriási belmagasság, és egy hatalmas hall ahogy beléptél. Mint egy középkori birtok. Tetszett. A falon festmények, az amelyik nekem nagyon tetszett ,amikor egy nő úszott hosszú fehér ruhában a vízben. Hirtelen megjelent a nagybácsi is. Lejött a hosszú, oldalt a falnál enyhén csavarodot lépcsőn.

- Szerbusztok kedveseim! - köszöntött minket nyálasan. Kezet rázott Kolttal majd kézcsókot adott nekem. Úgy tűnik a házzal együtt ő is kicsit középkori stílusú. A hallból nyílt a nappali. Ott középen egy hosszú ülő terült el. Ahogy beléptünk Kolt megnézte közelebről a képeket míg én a szobát csodáltam. Hirtelen látom hogy a nagybácsi engem néz. Nagyon furcsa volt az a tekintet. Mintha flörtölne velem. Az kizárt! Ahhoz ő túl gazdag, és nemes. Hirtelen elkezd közeledni felém.

- Megtudhatnám a nevedet kedvesem? - kérdezte. Kihalottam a hangjából hogy akar tőlem valamit.

- Fruzsina. És önnek?

- Jajj nyugodtan tegez drágám. Egyébként Ralph. - ott termett melletem, majd a kezét a hátamra a tette és elkezdett kifele terelni a hallból.Ahogy elvesztettem Koltot a látószögemből, Ralph keze lejjeb csúszott. Majd a fenekemen állapodott meg. A nagybácsi szabályosan letaperolt.

- Tudod az unokaöcsémnek remek ízlése van. - mondta. Ralphhal szembe fordultam hogy ne tudjon mégegyszer letapizni. Ahogy szemtől szemben álltam vele, láttam hogy a szeme olyan mint Koltnak. Le sem tudnák tagadni hogy rokonok. Ralph külsőről úgy kb. 20-23 éves lehetett. Egész helyes volt. Ugyan. Miket beszélek? Nem mondhatom helyesnek. Az nem lehet. Nekem csak Kolt tetszik és kész. De akkor is az.

- Nem tudom mit akar tőlem, de én nem akarok magától semmit. - mondtam határozottan.

- Vigyázz mit mondasz, szívem. Tudok én olyan dolgokat mondani Koltnak amitől velem jön. Nem képzeled hogy nem tudom, hogyha Kolt határozott lenne, és biztos a döntésében nem kísérted volna el. Ugyan kedvesem. Nem most jöttem le a falvédőről.

- Akkor mit akar tőlem? - ekkor közelebb lépett hozzám. Az arcunk elkezdett közeledni egymáshoz. Már majdnem megcsókoltam amikor Kolt kilépett az ajtón.

- Minden rendben?

Szépen eltelt 3 hét. A pocakom, és benne a kicsi is szépen növekedett. Mivel Glenéknek külön orvosai vannak, az egészségünk felől nem kellet aggódnom. Közben beköszöntött a nyár is.

A kertben elkezdtek virágozni a pipacsok, rózsák. Az egész több tucat színben pompázott.Az ablakomból pont le lehetett látni a kertre. Ilyenkor annyira szerettem a természetet. Annyi illat, annyi szín. Egyik reggel amikor éppen szokásos kerti sétámat teszem, mintha látnék valakit, a kert másik végében. Ahogy elkezdek közeledni felé, meglátom hogy Glen az. Amint egy kicsit jobban megindulok érzem, hogy meginog alattam a föld, majd összesek. Még mielőtt elájultam volna láttam hogy Glen szalad felém ijedt arccal. Aztán egy rövid eszmélet vesztés. Amikor felébredtem a szobámban voltam és feküdtem az ágyamban. Nem tudom hogy kerültem oda, gondolom Glen odavitt. Résnyire volt nyitva a szemem és Glent láttam ahogy fogja a kezem, és halkan ezt suttogja:

- Fruzsi annyira sajnálom hogy ilyen bután viselkedtem. Pont a legrosszabbkor hagytalak egyedül. Annyira féltelek. Soha nem akarnám hogy valami bajod legyen. Kérlek ne hagyj itt! Ne tedd ezt velem. Te ne hagyj egyedül kérlek! Neked még ott volt Kolt de én egyedül maradnék. Nekem csak te vagy.- ekkor elcsuklott a hangja,. Hallottam hogy szaggatottan veszi a levegőt.- Sír.-Ötlött belém a felismerés. Lassan teljesen kinyitottam a szemem. Amikor Glen meglátta hogy felébredtem, nagyon megörült, és megszorította a kezem. - Fruzsi! Annyira féltem, hogy valami baj lesz.

- Hogy van a kicsi? - Glen nem válaszolt, de még mindig sírt. - Válaszolj! - mondtam indulatosabban.De Glen még mindig nem válaszolt, csak nézett rám. - Mondd azt hogy meg van még! - mondtam kicsit kétségbeesetten. Már majdnem elsírtam magam. A szememben már előjöttek a könnyek. - Mondd ki!

- Tudod Fruzsi... - kezdte Glen. Ez nem indul jól. - ... majdnem ki kellet műteni, de aztán sikerült megmenteni. - ekkor felemeltem a takarót és megnéztem hogy a hasam még mindig ugyanakkora e, de jól volt. Bár még annyira nem látszott a kicsi de mégis észre lehetett venni.

- Glen - fordultam felé.- Én is szeretnék bocsánatot kérni, és megbocsátok neked is. Szeretném ha megint minden a régi lenne, legalábbis a köztünk lévő barátság újra meglenne.

- Az nem veszett el csak egy kicsit benyomta a PAUSE gombot. Én attól még ugyanúgy szerettelek, és nagyon hiányoztál csak egyszerűen nem bírtam a szemedbe nézni. Először azért  mert nem bírtam elviselni azt hogy a másé vagy, aztán pedig bűntudatom volt, mert így bántam veled.

- Megértem. Én is bután viselkedtem. Kibékülünk?

- Persze. - annyira boldog voltam. Végre minden a helyére került. De valaki hiányzott. Kolt.

- Hol van Kolt?

- Nem tudom. Nem rég még itt volt. Azt is látta amikor felhoztalak, megkérdezte hogy vagy, azt mondtam, hogy nem tudok semmit,megkérdezte megvan e még a kicsi, megint nem tudtam semmit majd kiment a kertbe,és szerintem onnan kiment az utcára mert van egy hátsó kijárat.

- Ne rémisztgess ezzel légyszíves!

- Rendben. Nyugodj meg hamarosan itt lesz. Ahhoz ő túlságosan szeret téged hogy itt hagyjon.

- Mit mondott neked?

- Honnan tudod hogy beszéltünk?

- Megérzés.

- Egyszer találkoztunk az aulába és azt mondta beszélni akar velem. Elkezdte mondani hogy mennyire aggódik hogy a kicsinek jó szülei legyenek, és nagyon szeret téged de még van egy pár dolga. Elmeséltem neki hogy én hogy érzek és hogy én nem utállak titeket csak bűntudatom volt.

- Milyen dolga van még neki?

- Nem tudom. Amikor rákérdeztem, azt mondta mennie kell, majd elment.

- Nem hiszem el! Képes itt hagyni. - egy kicsit mérges voltam Koltra de annyira nem voltam dühös mert közben nekem ott van Glen is. - Egyébként miért ájultam el?

- Kiderül hogy nem elájultál hanem egy nagyon rövid kómába estél, ami miatt majdnem ki kellet venni a kicsit, mert ha úgy maradtál volna, nem látnád el a kicsit annyi tápanyaggal, és éhen halna a pici. - ezen egy kicsit elgondolkodtam, és hirtelen eszembe jutott valami. Amikor még nem láttam semmit csak rövid kómában voltam, egy hang azt súgta hogy, fel kell keljek mert a kicsi haldoklik. Rám van szüksége, de azonnal.

Este zokogtam még egy sort Kolt ölében, majd szépen lassan lenyugodtam. Átöltöztem, majd leültem az ágyra Kolt mellé. Kolt mosolygott rám. Nem értettem hogy miért.

- Miért mosolyogsz rám? - mosolyogtam vissza.

- Elképzeltelek kismama ként.Olyan aranyos lehetsz nagy pocakkal.

- Akkor te meg akarod tartani a kicsit?

- Persze. Eszembe se jutott, hogy elvetessük. - hirtelen eszembe jutott egy hatalmas probléma. Mi most Glen szüleinél lakunk. Ha feltűnik nekik, hogy terhes vagyok, de nem Glené a gyerek akkor lehet hogy el fognak minket küldeni, és akkor mi nem fogunk tudni hova menni.

- Mi a baj?

- Ha Glen szülei megtudják, hogy gyereket várok de nem Glentől, félek nem lakhatunk már itt.

- Kérdezzük meg őket!

- Oké! Holnap kezdjük ezzel a napot. De mostmár álmos vagyok. - megcsókoltam Koltot, majd betakaróztam. Jó volt végre nyugalomban lenni. Reggel megregeliztünk majd elmentünk a háznak abba a részébe ahol még nem jártam. Ott egy zsákutca szerű rész volt, ahol két ajtó volt. A jobb oldali Glen szobája volt, a bal a szüleié. Bekopogtatunk az ajtón halljuk hogy a másik ajtó nyílik és Glen lép ki rajta.

- Szia!- köszöntem neki félénken. Ő csak kifejezéstelen arccal rám nézett, Koltra, majd a hasamra, aztán elment ugyanolyan arccal. Ettől elkezdtek gyűlni a könnyek a szemembe, de most nem sírhattam. Erősnek kellet lennem mert ezen a beszélgetésen múlik a kicsi sorsa. Kolt észrevette, hogy mennyire lesújtott ez a találkozás majd megfogta a kezem. Hirtelen kinyílt az ajtó és Glen anyukája meg apukája jelent meg előttünk.

- Szerbusztok kedveskéim! - köszönt Glen édesanyja kedvesen. - Miben segíthetünk?

- Van egy aprócska problémánk!

- Miaz?

- Gyereket várok...- láttam hogy Glen szüleinek felcsillan a szeme úgyhogy gyorsan befejeztem a mondatot. - ... de nem Glenntől. - ekkor Glen szülei egy kicsit elszomorodtak de mégis kedvesek voltak. - Hanem Kolttól.

- És miben kéritek a segítségünket? -láttam Glen anyukája arcán hogy szomrú, de mégis kedves volt és végig mosolygott.

- Az a baj, hogy még mindig nem állunk úgy hogy el tudjunk költözni, főleg nem a kicsivel. Esetleg lakhatnánk itt a kicsivel, amíg nem sikerül kerítenünk egy lakást?

- Persze, sőt akár hosszabb ideig is itt maradhattok, és segítnei fogunk mindenben. Már annyira megszerettelek téged, hogyha már Glennel nem jött össze a dolog akkor a lányomként foglak szeretni téged. A kicsit pedig unokánkként. - mondta Glen apukája. Most szólalt meg először reggel óta de ez volt a délelőtt legfontosabb mondata. Nagyon megnyugodtam, hogy nem kell majd elvetetni a kicsit. Tudom hogy még csak 17 éves vagyok, de ez a kis csöpség segítene nekem mindenben, és kárpótolna az elvesztett barátokért.

Zokogva rohantam fel a szobámba, bezártam az ajtót majd leültem a földre és sírtam. Majd meghallom hogy valaki kopog az ajtón, és Kolt hangját hallom.

- Fruzsi, jól vagy? Engedj be! Tudom hogy valami baj van. Láttalak ahogy zokogva rohantál föl. Kérlek! -lassan felálltam, de a sírás még mindig nem hagyott alább. Kinyitottam az ajtót, majd megláttam Koltot. Oda jött hozzám és megölelt.

- El akarod mondani mi a baj, vagy majd később? - bólintottam neki hogy el akarom mondani, csak még nem tudom. Vettem egy nagy levegőt, majd a könnyekkel harcolva elkezdtem mesélni a történteket.

- Véletlen megcsókoltam Glent a bálon. - néztem hogy erre hogy reagál de az arcán még mindig csak a megértést és az aggódást láttam. - Aztán rájöttem hogy nem helyes amit teszek, meg igazából nem akartam átverni senkit, sem Glen szüleit, sem Glent. Igazából abból lett elegem, hogy mindenki csak ezt mondogatta: Milyen szép pár! Milyen gyönyörű leendő királyné!. De ez nem így volt. A csók után gyorsan kirohantam a teremből, majd elmondtam Glennek, hogy nem helyes amit teszek, mert én már döntöttem, majd elkezdte mondani, hogy: Még változhat a döntésem. Aztán mondtam neki egy olyan dolgot amitől a remény legkisebb szikrája is kimult benne.

- Mit? - vettem egy nagy levegőt. Nagyon féltem hogy hogy fog reagálni arra amit mondani fogok neki.

- Ígérd meg hogy akármit mondok neked most, nem hagysz itt.

- Megígérem. - hajrá Fruzsi. Bíztattam magam.

- Te...- nem bírtam végig mondani, mert a könnyek nem engedtek.

- Mit szeretnél mondani? Fruzsi vegyél mély levegőt és próbáld meg újra!- bíztatott kedvesen Kolt. Vettem egy nagy levegőt, és elkezdtem még egyszer.

- Terhes vagyok. - Koltnak egy kicsit elkomolyodott az arca, majd megint egy kedves mosoly került az arcára, majd megint megölelt.

- Nem baj, én akkor is melleted állok. - annyira megértő volt Kolt, hogy az valami hihetetlen. Nem mondott semmit. Csak egyszer meglepődött majd közölte velem, hogy ő mindig melettem áll. Annyira tökéletes volt, hogy elkezdtem azon gondolkodni hogy mivel érdemeltem ki őt.

A keringő közben elkezdtünk beszélgetni Glennel. Egy kicsit furcsa volt ilyen közel kerülni hozzá azok után hogy össze jöttünk Kolttal.

- Köszönöm, hogy a kis vitánk után is el jöttél velem a bálba.

- Beszélgettem egy kicsit Kolttal, és rádöbbentem hogy ha én sem bírok változtatni az érzéseimen ahogy te sem. Ha mérgesek leszünk egymásra amiatt amt a másik iránt érzünk, akkor ezek az érzelmek csak még erősebbek lesznek.

- Igazad van. Nagyon gyerekesen viselkedtem. Sajnálom, csak nagyon fájt.

- Nem baj. Megértem. - egy ideig csak néztünk Glennel egymás szemébe, majd az arcunk automatikusan elkezdett közeledni egymáshoz, majd hirtelen összeért a szánk. Az volt benne a legrosszabb hogy én nem bírtam leállni, pedig tudtam hogy nem helyes amit teszek. Együtt vagyok Kolttal, lefeküdtünk, de nem bírom magam korlátozni. De a legrosszabb hogy ezzel csak Glent is még jobban összezavarom. Hirtelen minden tekintet megint ránk szegeződött ahogy a kör közepén csókolózunk. Hirtelen halk moraj, és suttogás hallatszott mindenki szájából.

- Jajj oda néz! Milyen aranyosak. - ezt még elengedtem a fülem melett.

- Vajon mikor jön a kisbaba? - ezt már nem bírtam. Rájöttem ha így viselkedem, akkor azzal nem csak Glent de mindekit összezavarok. Hirtelen hátratoltam magamtól Glent, majd kiszaladtam a teremből. Mindenki meglepődött de most igazán nem érdekeltek a királynéi sztereotípiák.

- Mi az Fruzsi? - nézett rám kíváncsian Glen. Szegényt átvertem.

- Elegem van. Nem szabadott volna a döntésem után így viselkednem.

- De még változhat a döntésed. - mondta Glen bizakodóan.

- De nem fog. - kiabáltam el magam.

- Miért nem? - mondta Glen. Halottam a hangjában megint a dühöt és a csalódottságot.

- Mert gyereket várok Kolttól. - igen ez igaz volt. Miután lefeküdtünk Kolttal utána következő hetekben elkezdtem reggelente rosszul lenni és késett.  Éreztem hogy valami megváltozott a testemben, és ezt egy nő mindig jól érzi. Én csak ott álltam a csalódott, és szomorú Glen előtt, miközben potyogtak a könnyeim. - Annyira sajnálom. Minden az én hibám.

- Pedig azt hittem még van remény.

- Nagyon sajnálom és ezért mondtam hogy annyira bánt hogy így viselkedtem veled.

- Kolt már tudja?

- Nem még nem.- Glen nem mondott semmit csak állt és nézett előre. A tekintete üres volt, az arca semmit mondó. - Glen kérlek mondj valamit. - könyörögtem sírva.

- Sajnálom Fruzsi! Eddig mindenben bírtalak támogatni, de ez már nem megy. Ez túl nagy fájdalmat okoz nekem.

- Akkor ennyi volt a barátságunk? - zokogtam.

- Úgy tűnik. - majd Glen ugyan azzal az üres tekintettel elindult felfelé a szobájába. Hirtelen meg hallom hogy Glen szipog. Akkor mégis sír és neki sem megy ennyire könnyen az elválás.

Kolttal olyan délután 2-ig beszélgettünk a szobába az "ágy jelenet" után.

- El fogod mondani Glennek hogy lefekedtünk?

- Nem tudom. Majd meglátom. Ha nagyon össze lesz törve a reggel miatt akkor nem. Nem fájdítom ezzel a szívét.

- Mert mi volt reggel?

- Ahogy kiléptem az ajtón, látom hogy ütt Glen a falnál és sír. Nagyon meglepődtem, aztán nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy az a baja, hogy reggel látott minket összebújva aludni.- egy kicsit még midig zavarba jövök ha szóba kerül a "mi" dolog. - És hogy én döntöttem, és nem őt választottam.

- Nagyon szeret téged! Összetörted a szívét!

- Mivan? Ti most fiúk összefogtatok? Ha akkora baj hogy téged választottalak...

- Dehogy baj. - mosolygott rám kedvesen Kolt majd hogy benntartsa a szót megcsókolt.

- Amúgy végül elmész még ezek után is a bálba?

- Persze.Azért cserben hagyni nem fogom, mert szerintem attól barátok még maradhatunk. Csak elég furcsa lesz mert tudom hogy ennél majd mindig is többet akar.

- Az biztos hogy mindkettőtöknek nehéz lesz, de azt nem akarhatja tőled, hogy másképp dönts, csak mert ő azt akarja. - örültem hogy Kolt ilyen megértő és támogat. Szép lassan elbeszélgettük az időt. Így telt szép csendesen a 2 hét a bálig. Aznap megkértem Koltot hogy válasszon nekem a szekrényből egy estályi ruhát. Meg kell hagyni Koltnak elég jó ízlése van. Ezt a ruhát választotta ki. Gyorsan felvettem a fürdőszobába, majd megmutattam Koltnak.

- Nagyon dögös! Sexy! - majd leesett az álla. Tényleg nagyon szép voltam benne.

- Köszönöm. - mire leértem már Glen is ott volt. Nagy szemeket meresztett rám. Neki is annyira tetszettem mint Koltnak.

- Gyönyörű vagy! - mondta. Átkaroltam és már mentünk is a bálterembe. Tele volt emberekkel és szebbnél szebb ruhákkal, de ahogy beléptem minden tekintet rám szegeződött, és Glenre. Ahogy bevonultunk mindenki összesúgott a hátunk mögött.

- Gyönyörű ez a lány! Tökéletes leendő királynénak.

- Csodaszép! - ezek a bókok nagyon jól estek nekem. Majd kipukkatam a büszkeségtől. Az a ruha tényleg csodaszép volt. A bókok után odajöttek Glen szülei is.

- Istenem de szépek vagytok!- dícsért minket Glen anyukája. Már éppen folytatta volna a bókokat, ha az apukája nem szól hogy itt az ideje a keringőnek.

- Mit jelent az hogy itt az ideje a keringőnek?- kérdeztem Glent. - Msot jön az örökös és a kisérője. Táncolnunk kell.- nagyon meglepődtem. Glen behúzott a kör közepére majd elkezdtnk keringőzni. Mivel Glennel kerültünk már közel egymáshoz, annyira nem éreztem magam zavarban. A tánc közben is halotam a bókokat, aminek annyira már nem örültem.

- Milyen szép pár!

-Pont összeillenek.

- Glen nem tehetek róla ha máshogy érzek irántad mint ahogy azt te szeretnéd, vagy éppenséggel a szüleid elvárják. Külömben is. Neked kéne tudnod a legjobban hogy milyen nagy fájdalommal jár az ha elveszíted egy szeretted.

- Igen Fruzsi tudom milyen az! Nagyon nehéz. De ennek most semmi köze ahhoz amit reggel láttam.

- Sajnálom ha így érzel, de mind kettőtökkel úgysem lehetek, szóval valakit muszáj választanom. - majd fogtam magam, és hátra se nézve lementem a konyhába és megreggeliztem. Visszafele jött velem szembe Glen.

- Fruzsi attól még szombaton tudsz velem jönni a bálba?

- Elmegyek persze. Nem sértődtem meg csak nem akartam hogy tovább fajuljanak a dolgok. Olyan 6 körül találkozunk az aulába?

- Az úgy jó lesz. - miután megbeszéltük a dolgokat felmentem a szobámba. Kolt éppen öltözött és nem volt a tökéletes felső testén semmi. Hátulról átkaroltam majd finoman az egyik kezem végig húztam a hátán. Ő mosolyogva hátra nézett majd megcsókolt. Csókolózás közben eljutottunk az ajtóig, gyorsan bezártam majd onnan az ágyra. Kolt gyengéden elkezdte lehúzni a ruhámat, majd én az övét, majd így szép lassan eljutottunk addig a pontig amikor már egyikőnk sem bírtam magát türtőztetni. Mindketten őrjítő vágyat éreztünk a másik iránt. Majd rátértünk a lényegre. Mivel mindkettőnknek ez volt az első, ezért kicsit furi helyzet volt, de nem bántam. Minden pillanata tökéletes volt az első alkalamhoz.

Reggel Kolt karjaiban ébredtem. Kolt még aludt, de ahogy megmozdultam ő is ösztönösen felébredt. Nekem olyan furcsa érzésem volt. Lehet hogy álmodtam, de úgy halottam hogy valaki benyitott.

- Szia. - köszönt Kolt álmosan.

- Szia. - mosolyogtam rá. Hogy felébresszem megcsókoltam. Úgy láttam rajta hogy nagyon örül neki. Reggel ahogy topog le a reggelihez a kis hálóruhámban látom, hogy távolabb valaki ül a falnálés mintha sírna. Úgy láttam mintha Glen lett volna. Közelebb megyek és tényleg Glen volt az. Ő meglátott és elszaladt de én utána mentem.

- Glen állj meg! Mondd el mi a baj! Kérlek! - majd Glen hirtelen megállt előttem egy kb. 10 méterre. - Mostmár elmondod?

- Igen. - vett egy nagy levegőt majd elkezdte. - Azt hittem, hogy mindd azt amit eddig tettem érted, hogy veled mentem Lorékhoz, és hogy itt lakhattok nálunk, etetünk, és gondoskodunk rólad, neked elég ahhoz hogy engem válassz de hatalmasat tévedtem. Neked én soha nem leszek olyan jó mint Kolt vagy Raflek. Neked én eddig mindig csak 2. voltam, de mivel mostmár itt van Kolt is mostmár csak 3. Nem nagyon sírtam eddig élete, során, de neked sikerült az ami több tucat embernek nem. Megsiratni.

- Te miből gondolod hogy döntöttem?

- Reggelahogy beléptem, Kolt karjaiban aludtál. Összebújva aludtatok. Ez egy hatalmas felkiáltójel arra hogy döntöttél.

Ahogy felmentem a szobámba, Kolt már ott ült az ágyon és gondolkodott.

- Szia. - köszönt. - Mit akart Glen?

- Meg akart kérni valamire.

- Mit szeretett volna? - furcs mód ezekben a kérdésekben egyáltalán nem halottam ki a követelőzést, vagy a féltékenységet.

- Lesz egy úgynevezett Birodalmi Bál és neki mint leendő örökös ott kell lennie, és kell neki egy kísérő. Engem kért meg.

- És te mit mondtál erre?

- Elvállatam. Nem akartam megbántani. Még ennél is jobban. Inkább elmegyek vele.

- Nem mérges már?

- Nem. Nekem nem úgy tűnt.

- Ugye nem lesz neki furcsa hogy egy ágyban fogunk aludni?

- Remélem nem de egyszer már megvádolt azzal hogy lefeküdtünk. Nem tudom, hogy hihetett ilyet. Én még ehhez elég fiatal vagyok. - egyszer csak pár másodpercnyi csend után Kolt szólalt fel:

- Nagyon szeretlek! - anyira meglepődtem. Nem is hittem volna hogy ő fogja hamarabb kimondani. De ezzel csak még nehezebb lett a választás.

- Én is! - megöleltem Koltot. Sajnos egy hatalmas ásításom megtörte ezt a romantikus pillanatot.

- Látom álmos vagy. -mosolygott rám Kolt.

- Azért annyira még nem. - néztem rá. Megcsókoltam. Visszacsókolt, majd elkezdődött az adok-kapok, majd a karjai közt aludtam el. Nagyon jó érzés volt. Meleg teste megnyugtatott, és segített elűzni a rossz álmokat. Sohasem éreztem magam még ennyire boldognak. Utoljára Rafleknél éreztem ezt. Mostmár csak a szívem szorult össze amikor rá gondoltam, de nem törtem ki zokogás formájában.

Gyorsan oda szaladttam  Kolthoz hogy elmondjam neki a jóhírt.

- Köszönöm! - fordult oda illedelmesen Glenhez.

- Nagyon szívesen!- mosolyogtak egymásra. A visszafele út hamar eltelt. Mivel eggyel több emberrel voltunk, úgy mentünk hogy az egyik Bumbun ült Kolt, a másikon pedig én Glent átkarolva. Egy  kicsit elkezdek felé közeledni, hogy ő is megnyugodjon, bár ő iránta nemolyas fajta vonzalmat érzek mint Kolt iránt. Majd kiderül melyik iránt érzek mélyebb érzelmet. Ahogy haza értünk, Glen szülei először nagyon meglepődtek hogy ilyet kértünk de aztán belementek. Kolt felvitte a cuccait a szobámba, majd feltérképezte a házat. Én gyorsan beszaladtam a fürdőszobába hogy átöltözzek. Ahogy veszem le a fölsőmet hallom hogy valaki motoszkál az ajtó előtt. Próbáltam felvenni valamit, mivel felül csak egy melltartó volt rajtam, de látom hogy nyílik az ajtó és Kolt lép be rajta. Nagyon meglepődtem,de egyben furdalt a kíváncsiság hogy vajon mit akar. Lassan odalépett elém, majd a az arcunk elkezdett közeledni egymáshoz, míg nem egy forró csókban forrt össze. A heves csókolózás közepett Kolt hirtelen alám nyúl, felkap majd odavisz az ágyhoz. Ott finoman, bár ajkamat még mindig el nem engedve főlém fekszik, majd az ágyon fekve, én egy száll melltartóban csókolózunk. Hirtelen valami kis neszt hallottam de nem akartam abbahagyni, majd hirtelen benyit Glen.

- Mi a..? - hirtelen mindketten felkaptuk a fejünket. Olyan kínosan még soha nem éreztem magam. Hirtelen Kolt felül és ő kezdi el.

- Sajnálom!

- Azonnal menj ki a szobából!- szólt rá Glen mérgesen, de nem idegesen. Kolt gyorsan kiment. Nagyon féltem hogy vajon most mit fog mondani Glen.

- Azt hittem engem szeretsz. - halottam Glen hangjában a kétségbeesést és a csalódást.

- Én nagyon sajnálom! Ez csak úgy jött, én éppen öltöztem amikor bejött Kolt és...

- Ne folytasd! Nem érdekelnek a szaftos részletek.

- Nem feküdtem le Kolttal! - láttam Glen arcán hogy nem hiszi el. - Az istenért, még túl fiatal vagyok! Glen ezt verdd ki a fejedből. - vettem egy mély levegőt majd folytattam.- Akkor most mi lesz?

- Nem tudom! Csak csalódott vagyok. Nagyon nehéz a szerelmem más fiúval az ágyban látni csókolózni.

- Te tényleg szerelmes vagy belém? - tudtam hogy érez valamit irántam de azt nem hogy szerelem.

- Igen. Még lányt úgy nem szerettem soha mint téged. - elkezdtek gyűlni a könnyek a szemembe. Én nem akartam megbántani Glent.

- Annyira sajnálom! - borultam sírva Glenhez. - Nem akartalak ezzel megbántani! Én nem tudtam hogy ennyire rosszul fog esni neked. - sírtam. Glen átkarolta a vállam, hogy egy kicsit megnyugtasson.

- Nagyon nehéz lesz elviselnem, de ha őt szereted jobban akkor áldásom rátok.

- Ezt még nem tudom eldönteni, mert te már több helyzetben bizonyítottál, hogy rád bármikor lehet számítani. Koltot még annyira nem ismerem. Egyszer csak bejött és megcsókolt. Váratlan volt. De azért nagyon köszönöm, hogy ebben is támogatsz. -  Glen mosolyogott rám egy kedveset majd elment a szobából. Ahogy kinyitotta az ajtót láttam, hogy Kolt ott áll, majd szépen lassan bejött. Bocsánat kérő arccal nézet rám, majd leült mellém az ágyra.

- Sajnálom! Nem tudtam, hogy Glen be fog jönni.

- Nem a te hibád. Ez egy buta véletlen volt. Na megyek megfürdök. - fürdés közben egész végig azon gondolkodtam, hogy Koltot válasszam vagy Glent. Mindkettő nem lehet úgysem mert azon csak összevesznének. Hamarosan meg kell hoznom egy nehéz döntést. Ha Glent választom, akkor Kolt lehet viszatér a régi mélabús énjéhez, viszont Glen összetörne ha én összejönnék Kolttal. Miután megfürödtem kiültem az ablakomba és gondolkodtam. Majd bejött Kolt.

- Te meg hol voltál? - kérdeztem.

- Sétáltam egyet. Kiszellőztettem a fejem. Szeintem én is megyek és megfürdök.- ahogy bement Kolt a fürdőszobába valaki kopogtatott az ajtón.

- Gyere be!- mondtam. Legnagyobb meglepetésemre Glen lépett be az ajtón.

- Beszélhetnénk? - mondta. Halottam a hangján, hogy egy kicsit zavarban van.

- Persze.

- Kolt hol van?

- Fürdik.

- Nem mehetnénk akkor inkább egy kicsit le? Négy szem közt szeretnék beszélni.- gyorsan felkaptam valami cipőt, és egy kabátot majd lementünk. Leültünk a lépcsőnél az egyik asztalhoz majd Glen belekezdett.

- Most mondták a szüleim, miután kijöttem tőletek, hogy idén is meg lesz rendezve a királyi, vagyis birodalmi bál. Ott lesz egy csomó ember a birodalomból, meg néhány király más helyekről is. És nekem mint leendő örökös ott kell lennem. És most jössz be te a képbe. Kéne nekem egy kísérő. Elvállalnád?

- Ugye most nem kell beszámolni arról hogy hány gyereket szeretnék?

- Nem nyugi. Most anyáék el lesznek foglalva mással. Tudsz keringőzni?

- Persze.

- Akkor azt nem kell megtanítani. Amúgy a bál szombaton lesz.

- Rendben de majd a részleteket megbeszéljük. Na megyek mert már álmos vagyok. Jóéjt!- adtam egy puszit az arcára majd felmentem a szobámba.

Kolttal elindultunk megkeresni Glent. Nem kellet sokat várni míg egyszer ekiálltom magam és hirtelen egy választ hallok a távolból.

- Fruzsi! - kiálltja Glen. Szerencsére nem kellet sokat menni hamat megtaláltuk Glent. - Jajj már úgy aggódtam! - szaladt oda hozzám, majd megölelt. - Hogy vagy? -kérdezett kedvesen. Az öleléséből kiéreztem, hogy hiányoztam neki nagyon, és féltett.

- Már jól vagyok! - elengedtem. Nem akartam Koltot kellemetlen helyzetbe hozni.

- És ki ő? - mutatott Koltra.

- Ő mentett meg! Az egész úgy volt, hogy egy férfi meg akart kötözni ahogy elmentél. Ahogy el akartam szaladni , de ő utolért. Már éppen meg akart kötözni, amikor odajött Kolt és segített nekem. Ő mentett meg. - mosolyogtam.

- Hát... Köszönöm szépen!- mosolygott Glen. Láttam rajta hogy kicsit zavarban van, és még nem nagyon tudja kezelni ezt a helyzetet.

- Mit köszönsz? - kérdezett vissza Kolt kedveesen. Gondolom neki is feltűnt hogy Glen zavarban van, ezért próbált a lehető legkedvesebb lenni.

- Hát hogy vigyáztál Fruzsira ha már én nem tudtam.

- Ugyan semmiség. Mindenki megtette volna a helyembe. - nagyon örültem hogy a fiúk egész jól kiönnek egymással. Most jött a lényeg. Meg kellet kérnem Glent arra hogy had lakjon velünk.

- Glen beszélhetnénk egy kicsit négy szem közt? -hívtam félre. Láttam rajta hogy meglepődött.

- Persze.- ahogy egy kicsit arréb értünk, vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.

- Tudod van egy apró probléma. Az hogy Koltnak nincsen hol laknia. Meghaltak a szülei és más hozzátartozója sem él már. Azok után hogy megmentett nem lenne szívem itt hagyni. Nem lehetne ha ott lakna velünk? Nálatok? - láttam Glen arcán hogy egy kicsit meglepődik. Reménykedtem hogy egy kicsit le fog nyugodni és beleegyezik. Ha nem mondana először igent, megcsókolnám hátha attól meglágyul a szíve.

- Ezen meglepődtem. Szerintem a szüleim belemennének, hiszen a házunk nagy, elférünk benne.

- Én arra gondoltam lakhatna az én szobámban. És akkor nem foglalna el egyedül egy egész nagy részt.

- Majd meglátjuk, de felőlem lakhat nálunk.

- Köszönöm! - ugrottam Glen nyakába. Láttam hogy ez neki is tetszik. Még mindig a fejemben van az a mondat amit a vacsorán mondott. "Van egy gyönyörű lány akivel eddig még csak egyszer csókolóztam, és mostmeg csak hozzá sem érhetek mert nem bírja elviselni." Igaza volt. Túl sokáig tartogattam magam és a szívem. El kell engednem a múltat és újra kinyitni a szívem a szerelem felé.

- Arra gondoltam jöhetnél hozzánk lakni. Nekem hatalmas szobám van. Elférnél benne.

- Hát nem hiszeg hogy Glen bele menne. Elraboltam a szerelmét, majd oda akarok  költözni hozzájuk.

- Tényleg! Amúgy még a neved sem tudom. Pedig ennyi bizalmas infot nem mondhatok el egy idegennek.

- Kolt vagyok. Neked mi a neved?- kérdezett vissza. Most éreztem a hangjában hogy boldog. Nem is boldog. Inkább nyugodt. Nem félt attól hogy elmegyek vagy hogy bárki ránktör, vagy hogy elkelljen veszítenie bármit is.

- Fruzsi vagyok.- egy pár másodpercnyi csend, majd hirtelen felcsattantam.

- Mi lenne ha azt mondanánk Glennek hogy leráztam az üldözőt és te találtál meg? Egy hőst csak beengednek a házba.

- Nem is rossz ötlet

- De csak egy feltétellel teszem meg. - mondtam. Ekkor az arca kicsit szomorú lett és meglepett.

-És mi lenne az?

- Ha leveszed a kapucnidat!

- Azt hittem nagyobb dolog. - nyugodott meg Kolt. Figyelmesen néztem, hogy milyen arc bukkan elő a csuklya elől.Sajnos a sötét miatt nem láttam először teljesen az arcot de ahogy egy kicsit rákoncentráltam megláttam. Gyönyörű nagy kék szemek, és dús egyenes barna haj. Arca minden egyes vonala erőteljes, kívéve az álla környékét. Ott egy kicsit gyengébben látszik a tökéletes csontozat a bőr alól. Egyszerűen... szavakkal nem bírom leírni milyen tökéletes volt. Sehol egy bőrhiba, seb, vagy valami.

- Ha kapucni nélkül raboltál volna el akkor talán még önszántamból veled megyek. - ezen nevetett. A tökéletes arc a nevetés közben sem tört meg. - Szóval akkor jössz hozzánk? Kérlek! Nem akarok magányos lenni.

- Ne mondd ezt hiszen neked ott van Glen.

- Igaz, de mit veszíthetünk? - mosolyogtam rá.

- Na jó veletek megyek, de csak azért, mert ilyen szépen kérted. - ekkor annyira megörültem, hogy gyorsan felpattantam a székről és megöleltem Koltot. Nagyon meglepődött és én is hogy nem félek már tőle egy kicsit sem. Legnagyobb meglepődésemre egy-két másodperc után viszonozta az ölelést. Ő törte meg a csendet, de az ölelést még mindig nem szakította meg egyikőnk sem.

- Akkor mostantól lakótársak vagyunk? - elengedtem Koltot, majd válaszoltam.

- Igen azok. - annyira boldog voltam. Nem bírtam volna itt hagyni ezt a kedves srácot. Nagyon megszerettem ez alatt a pár óra alatt, és meg kell hagyni némi vonzalmat is éreztem iránta. Az ölelésből azt éreztem, hogy én sem vagyok számára teljesen közömbös, de lesz majd időnk ezzel foglalkozni.

- Na menjünk megkeresni Glent! - szóltam.

Elkezdtem szaladni Glen után, de szerintem rossz irányba kezdtem el indulni, nem pedig arra amerre Glen ment. Ahogy hátranéztem láttam azt az alakot aki meg akart kötözni, és hog szalad utánam. Véletlen elestem,de gyorsan fel tudtam állni, és tovább szaladni. Segítségért kiabáltam, de nem volt a környéken senki. Hirtelen valaki megragadja a vállam, és összeköti a kezeimet. Én csak még hangosabban kezdtem el kiabálni, és sikítani, de még mindig nem hallotta senki. A távolból Glen kiáltását hallottam.

- Fruzsi! - kiabált.

- Glen segíts! - kiabáltam én is.

- Most velem jössz!

- Nem megyek én sehova!- elkezdtem taposni az elrablóm lábát, és amíg a lábát gyógyította elengedte  kezem. Én még gyorsabban kezdtem el szaladni, de sajnos megint utolért.

-  Jó trükk! De nem vált be.

- Glen, kérlek segíts! - közben elkeseredve segítségért kiabáltam de még mindig nem hallott senki.Gyorsan beráncigált egy kis házikóba, majd bezárta az ajtót.

- Maga meg mit akar tőlem? Én nem ártottam neked semmit. Te miért bántasz?

- Glen megérdemli, hogy elvegyem tőle a kis szerelmét.

- Nekem ő nem a szerelmem.

- De ő viszont fülig szerelmes beléd.

- Te ezt miből gondolod?

- egész útn figyeltelek titeket. Amióta megtudtam hogy Glen elhagyja a házat, figyellek titeket.

- De miért akarsz Glennek fájdalmat okozni?

- A szülei, vagyis az a klán amelyikben ő is nevelkedik, megölték a szüleim. Miattuk kell 15 éves korom óta egyedül gondoskodnom magamról. Tudod te hogy milyen az amikor a szüleid nincsenek veled és úgy kell felnőnöd?

- Akármilyen furcsa, de tudom hogy milyen az. Én már lassan 1 éve vagyok lent és még azóta hogy leestem nem láttam még a szüleim. Nagyon hiányoznak és most vesztettem el azt az embert is aki eddig segített nekem enyhíteni a hiányt. - ekkor a szemeim megint elkeltek telni könnyekkel.

- A szerelmed volt? - én csak bólintottam egyet.

- Te nem is vagy gonosz , csak dühös vagy Glen szüleire. De Glen még sohasem ölt embert. Glennek valaki lelőtte a báttyát amikor nyolc éves volt, az apja, és az ő szeme előtt. Neki is van, hidd el, elég problémája. Nem élné túl, ha engem is elveszítene. Kérlek, engedj el! Ha akarod, nem mondom el Glennek hogy mit akartál.

- Sajnálom hogy ezt tettem de eddigi életem magányosan, és dühben töltöttem. - ekkor a szemembe nézett és mintha a szemében könnycseppek csillantak volna a holdfényben. Még egy kicsit féltem tőle, mert azért mégis csak elrabolt, de a szememben már nem volt gonosz, hanem egy törékeny kisfiú akinek eddig nem mondták el hogy embereket bántani csúnya dolog. De most azt láttam hogy megbízik bennem, és végre kilépett a kisfiú szerepből és felfogta hogy lehet emberekben bízni.

- Megbocsátok! - mosolyogtam rá, hogy megnyugodjon. - Nem oldoznád el a kötelet? Kezd zsibbadni a kezem.

- Ja persze bocsi. - a hangjában kihallottam hogy egy kicsit fél hogy elmegyek, de nem hangynám itt. Nem bírnám megtenni azok után hogy én vagyok az első ember akit a bizalmába fogadott.

- Amúgy te hol laksz? A szüleid házában?

- Nem. Nincs állandó lakhelyem.

Az út gyorsan eltelt. Beszélgettünk Glennel és meséltem neki a fenti életemről.Ott mivel járnak az emberek stb. Amikor már látta a házat egy kicsit lelassítottunk, de sajnos így is hamar odaértünk, így nem volt időm annyire felkészülni a beszélgetésre. Ki kötöttük az egyik fához a Bambukat, majd bekopogtattunk az ajtón. Lor nyitott ajtót és amikor meglátott elmosolyodott.

- Jaj Fruzsi, úgy sajnálom amiket mondtam neked. Azt hittem már sohasem foglak látni többet. De hol voltál? Mesélj el mindent.És ki ez a fiatalember?

- Majd bent elmondok mindent. - bementünk megint leültünk a nappaliba.

- Amúgy képzeld Raflek eltűnt.A próba közepett elrepült, mert hogy téged elraboltak.

-Mindent el mondok. Amiután összevesztünk egy katona rabul ejtett, és elrabolt. Ott találkoztam Glennel. - mutattam rá.- Bejött hozzám és elkezdett mesélni, hogy hol vagok és hogy mi ez. - ekkor már kezdtem komoly lenni, mert tudtam, hogy most jön majd a szomorú rész. - Éppen amikor beszélgettünk, hallunk egy lövést és egy kiáltátst. - ekkor a hangom elcsuklott a könnyektől.

- Mi az Fruzsi?

- Rafleket lelőtték. - mondtam sírva. Lor teljesen elsápadt és a szeme megtelt könnyel. Glen átölelt engem.

- Akkor ezért nem láttuk sok ideig. Mert már nem él.- sírt.

- Én annyira sajnálom. Az egész az én hibám. Ha én nem megyek el akkor nem jön utánam és nem ölik meg.

- Dehogyis Fruzsi. Ne mondj ilyeneket. Ez csak annak a hibája aki lelőtte. Szerintem jobb lesz ha most mentek.

- Rendben.

- Köszönöm hog csak azért eljöttetek hozzám ,hogy ezt elmondtátok.Biztos nehéz lehetett. Sziasztok.

- Viszlát. - nagyon nehéz volt, ezt elmondani de sokkal jobb volt mint amire számítottam. Azt hittem, hogy engem fog okolni mindenért de nem így történt. Nagyon nehéz volt, de jó volt túl esni rajta. Én megtettem mindent, mostmár a fájdalmamat csak az idő enyhítheti. 

- Szétnézzünk a városba?

- Lehet hogy egy kicsit jót tenne a Bambuknak is. - nagyon jót sétáltunk.Glen nem próbált meg felvidítani, és még csak nem is kezdett beszélgetésbe velem, mert tudja hogy milyen nehezemre esne most. Mentünk még egy olyan kb. 1 percet, amikor ledermedttem. Megláttam Raflek házát. Ott állt üresen a kocsi a kapubejáróba. A könnyek elkezdtek gyűlni a szemembe, majd sírásként törtek ki onnan. Glen hirtelen megrémült, majd amikor látta, hogy sírok inkább hagyott. Odamentem az ajtóhoz, és leültem a párkányra. Amíg én sötétedésig, csak ott ültem, Glen is végig ott volt melletem.

- Elmegyek keresek valamilyen boltot. Addig várj meg itt és ne próbálj meg bemenni, kérlek!

- Rendben. - amint elvesztettem Glent a látó határomból halk neszt hallok. Egy kicsi csend, majd valaki hátulrl egy rongyal be akarja kötni a számat, de én ahogy hadonásztam fejbe vágtam az illetőt.

Bepakoltam egy csomó ruhát,egy pár smink cuccot és a szakáccsla csináltattam vagy húsz szendvicset,városi piknikre hagyatkozva.Mindent bepakoltam egy nag hátizsákba, majd 11 kor, a megbezsélt időpontkor találkoztunk az ajtó előtt.

- Mindent bepakoltál.

- Igen mindent betettem de bátorságból nem volt elég nálam. - mondtam szomorúan.

- Ahhoz hogy ezt elhatározd, már kell egy nagy adag bátorság.Meg tudod csinálni. - ekkor Glen elkezdett lassan közeledni felém. - Ha már eddig eljutottál nem fordulhatsz vissza. - ekkor már kevesebb mint egy lépés választott el minket.Már nagyon közel volt hozzám.Lassan a kezemért nyúlt, majd megfogta.Nem akartam elhúzn főleg azért mert ez még nem jelent semmit.- Én mindig melleted leszek, és bátorítani foglak.Úgyhogy irány az istálló, és induljunk el. Te túl erős vagy ahhoz hogy feladd.- ekkor megölelt.Pont erre volt most szükségem. Hogy valaki támogasson, és hogy segítsen, és bátorítson.

- Szeretlek!-mondtam Glennek.-Te vagy a legjobb barátom.

- Nekem is! - mondta Glen.-Én is szeretlek, talán egy kicsit, na jó sokkal jobban,mint lehetne, de akkor is a legjobb barátom vagy.- miután elengedtük egymást elindultunk az istálló felé ahol, kis tehén alakú lények álltak.

- Mik ezek?

- Ők kérlek szépen, a Bumbok. Ők a mi kis hobbi állataink. Jó a tempójuk és kevés kajával is jól bírják.Ja és kiváló teher hordók. - volt rajtuk nyereg, és oldalt tartók a táskáknak.Ráraktuk a cuccokat, és elindultunk. Tényleg gyorsan mentek, ahhoz képest mekkora táskák voltak rajtuk. A tábor gyorsan látóhatáron kívül került. Mentünk egy pár percet, majd Glen kiáltott eget, erre a Bumbok megálltak.

- Miért álltunk meg?

- Hogy hívják Raflek nővérét?

- Lor. És van egy férje.

- Akkor tudom merre kell menni. A Bambukkal 5 óra az út.

- Akkor reggelre pont ott leszünk.

- De közben lehet hogy meg kell majd állnunk egy két órára.

- Nekem az idő nem lehet akadály. Ha 2 napot kéne gyalogolnom, megállás nélkül akkor is megtenném.

- Hát jó. Akkor Bambuk. Csííikáá.- ez volt a kiáltás arra a Bambuknak, hogy indulás.Egy kicsit mentünk, majd eluntam magam és egy kicsit érdeklőttem.

- Te honnan tudtad, hogy Lorék hol laknak?

- Régi és szomorú történet.

- Elmondod nekem? Én is elmondtam, hog velünk hogy volt. Az sem volt valami boldog story.

- Hát jó. Az egész akkor kezdődöt amikor a bátyám betöltötte a 18-at. Ennek örömére elmentünk apámmal, és a bátyámmal meglátogatni a várost. Nem akartunk semmit, sem fosztogatni, sem ölni, csak megnézni. Amikor megéheztünk, bekopogtattunk Lorékhoz, és ő nyitott ajtót. Elmondtuk neki, hogy mit akarunk,és ő kedvesen be is engedett minket, de bent megtörtént életem legszörnyűbb rémálma. Csak azt hallottuk, hogy egy férfi hang kiabált. Mit keresnek ezek itt? Ordított felénk. A bátyám hátra fordult, hogy elmagyarázza hogy békével jöttünk, majd a férfi elő rontott és leszúrta. A bátyám holtan esett le az ülőről. 8 évesen nagyon megrázó volt, és még mindig nem tudjuk, hogy ki volt az a férfi. De ha megtalálom nagyon meg fogja bánni amit a bátyámmal tett. - és ekkor láttam először könnyeket Glen szemébe. - Bocsi, nem akartam hogy sírni láss.

- Ezek után ez mind érthető. Hogyan nézett ki a férfi?

- Közép magas volt, és izmos teste. Barna haj, és zöld szem.

- Ez elég jó info. Nem lesz nehéz megtalálni.

- Még nem nagyon volt időm bejönni a városba, de majd egyszer ha kicsit erősebb leszek, elkezdem a keresést, és ha megtalálom...

Mivel fáradt voltam, és gyenge ezért Glen a derekamat átkarolva tartott, én pedig a vállába támaszkodtam. Ahogy beléptünk Glen szülei már ott álltak, és nagy aggódó szemekkel néztek ránk. Mivel összerogtyam a fűben, ezért a ruhám úgy nézett ki, mintha a lábamon lévő részét levettem volna, mefogtam és beleforgattam egy sáros tócsába.

- Jaj, teljesen jól vagytok? -kérdezte Rosal bár úgy tűnt mintha a ruháktól kérdezte volna.

- Igen csak Fruzsi egy kicsit kifáradt, és kiborult. De már jól van. - egy ideig csak hallgattam mit beszélgetnek de nem emlékeztem rá, és nem is értettem csak arra emlékszem hogy egyszer csak nem bírtam továb és összestem.Nem vesztettem el az eszméletem csak az izmaim nem bírták már tovább.

- Fruzsi jól vagy?-kiabált ijedten Glen.

-Igen, csak már nem bírtam állni a lábamon.Mindjárt bemegyek a szobámba.

- Arról ne is álmodj!Majd én beviszlek.Te csak pihenj.

-Na jó talán a beszélgetést halasszuk holnapra.Most mi is elmegyünk aludni.Jó éjszakát! - köszönt el Rosal.Én nem tudtam megfogni Glen vállát mert még mindig nem volt erőm.Felvitt a szobámba, lefektetett az ágyamba,betakart,adott egy puszit az arcomra, majd kiment.Hamar el tudtam aludni egy ilyen nap után.Este Raflekkel álmodtam, hogy velem volt, majd reggel sírva keltem.Az arcom tiszta könny volt.Amikor kimásztam az ágyból egy kis hálóruhában voltam. Nem tudtam hogyan került rám.Remélem nem Glen adta rám. Odamentem az ablakomhoz, és ahogy kinéztem eg hatalmas tavat láttam.Mivel az ablak előtt bent volt egy kis beülő, felhúztam a térdem és csak néztem kifelé. A  tó partja pár méterre volt az ablakomtól, így ha kinéztem láttam a partnál úszkáló hattyúkat. Pont 3 hattyú siklott a vízen.Kettő egymás mellet, egy pedig melletük nem sokkal. Amikor a párosból az egyik elrepült, oda ment hozzá az a hattyú amelyik eddig csak melletük úszkált. Mintha magamat láttam volna az egyik hattyúba. Először Raflekkel úszkáltam, majd miután ő elment oda jött hozzám Glen.Megint éreztem, hogy az arcomon egy meleg könnycsepp gurul végig. Nem Fruzsi!Nem szabad sírnod erősnek kell lenned! Az arcomat a térdeim közé temettem,és próbáltam erős lenni, de rajtam már rég nem az agyam uralkodott.Nem zokogtam, még csak a levegő vételemen sem hallatszott, hogy sírok, csak szomorú voltam, és folyt a könnyem.Egyszer csak hallom, hogy nyílik az ajtó és egy kis szobalány lép be rajta.Mivel a szoba nagy volt és az ablakom, és az ajtó a szoba két végén voltak. alig láttam valamit.

- Elnézést a zavarásért, Fruzsina kisasszony de Glen úr beszélni akar önnel. Be szeretne jönni.

- Mondja meg neki, hogy bejöhet. - mondtam.

-Rendben, csak azért engem küldött, hogy lehet hogy még alszik.

-Megmondhatja neki, hogy nem alszok jöjjön be nyugodtan!

- Értettem. - majd Glen belépett az ajtón.

- Szia!Tegnap azt mondtad, hogy akarsz velem beszélni a szobádba, csak aztán kicsit másképp alakultak a dolgok.Most ráérek.-elindultam Glen felé aki az ágyamon ült.Eddig csak az ablakból hallgattam, hogy mit mondott.Lassan odaértem én is az ágyamhoz, és Glen mellé ültem.

- Segítened kell! - láttam Glenen, hogy aggódik hogy vajon miben kéne segítenie, de örült hogy rá  gondoltam.

- Miben kéne segítenem?

- El kéne mennem Raflek családjához. Nem érdekel, hogy mekkora bűntudattal jár, és hogy fájdalmat okozok e nekik, de ezt mindenképpen muszáj.Nem bírok úgy élni, hogy Rafleket valahol várják haza. Azt végképp nem bírnám elviselni, hogyha a nővére úgy halna meg hogy nem tudja hogy hogy van az öccse.

- Szóval a nővéréket kell megkeresni?

- Igen. De elég messze laknak innen. Csak te tudnál segíteni, mert te ismered a környéket, és te tudnál valamit szerezni amivel el tudnánk indulni.

- Rendben. Bár nincs ínnyemre, hogy ezt akarod tenni de segítek. Csak anyuék meg nem tudják.

- Mikor induljunk?

- Ma este?

- Rendben.

- Majd megmutatom hogy mivel fogunk menni.

- Oké. Örülök, hogy segítesz.

- Egy barátot soha nem hagyok cserben. Főleg ha ez segít enyhíteni a fájdalmadat.

- Keresd meg magadnak a legszeb ruhát, vedd fel,és keress hozzá egy ékszert. Anyukám imádja az ékszereket. Ezzel jó benyomást fogsz neki tenni. - mosolygott rám.

- Remélem én is, hogy kedvelni fognak a szüleid.

- Nem baj, ha egy kicsit, mint a leendő feleségem ként foglak bemutatni? Anyukámék napok óta azzal szekálnak, hogy keresnem kéne egy jóravaló lányt, akit később majd feleségül kérhetek. Nem kell hogyha nem akarsz hozzám jönni a jövőbe de téged szívesen bemutatnálak nekik. - a mosolyán most látszódott hogy zavarban van és izgul, hogy mit fogok mondani.

- Nyugodtan lehetek a feleséged egy vacsora erejéig. - nevettem el magam. Egy gyönyörű kék ruhát szemeltem ki magamnak.Miután nagy nehezen felhúztam, rájöttem hogy hátul fűzős és megkötős, úgyhogy Glen segítsége kellet hozzá. Behívtam, és ő nagy örömmel beröppent a szobába. Amikor mögém állt, hogy betakarja mesztelen hátam újával végig símtotta azt a gerincem vonalába.Hirtelen belegondoltam, hogy nem olyan rég ki szeretett ennyire. A szemem könnybe lábadt, de nem akartam hogy Glen a vacsora előtt sírni lásson.Gyorsan nyeltem egyet, majd miután a ruhám kész volt, hátra fordultam Glenhez.Láttam az arcán, hogy meg akar csókolni, és szájával már közeledett is, de én nekem ehhez most nem volt lelkem.Nem tudtam elfeledni Rafleket. Hogy ne utasítsam annyira vissza, gyors megöleltem.

- Nekem mennem kell! - szólt. Igazából ennek most örültem, hogy egy kicsit egyedül lehetek.Átmentem a fürdőszobába, ahol az egyik szekrény tele volt a legmárkásabb smink cuccokkal.Gyorsan magamra dobtam valamit, hogy szép legyek.Ahogy lementem a lépcsőn Glen már ott volt.Besétáltunk az ebédlőbe, ahol egy nyolcszemélyes asztal volt megrakva mindenféle finomsággal. Glen szülei felálltak, majd kezet nyújtottak nekem.

- Szerbusz Fruzsina. Örülök, hogy találkoztunk.- nyújtott kezet Glen apukája.

- Én is úgy szintén. - mosolyogtam bájosan. Ennyire még sohasem esett nehezemre mosolyt csalni az arcomra.

- Szerbusz kedvesem. - köszönt kedvesen Glen anyja.

- Jó napot! - fogtam kezet vele is. - Hogyan szólíthatom magukat? - kérdeztem udvariasan.

- Én Rosal vagyok. - mondta az anyukája.

- Én Japle(ejtsd:dzsépöl)vagyok.

- Szerintem fogjunk neki vacsorázni. -szólalt meg Glen. Én leültem egy székre, majd halk sutogást hallok Glen és Rosal közt.

- Tetszik ez a lány. Ne üldözd el fiam! - súgta Rosal Glennek aki inkább nem mondott semmit. Ez a pár mondat nagy terhet rakott a vállamra. Ha én itt hagyom Glent akkor őt fogják érte okolni és a szülei csakódni fognak. Nekem viszont nincs szükségem még egy új kapcsolatra. Körülbelül egy falatott ettem amikor Glen apja megszólalt.

- Na és Glen mikor fogod megkérni Fruzsi kezét? - ekkor majdnem félre nyeltem a falatot.

-  Jól vagy drágám?- kérdezte Rosal.

- Persze.

- Na Glen? - kérdezte Japle megint.

- Nem tudom. Még várunk.

-És hány gyereket akartok majd?- kérdezte Rosal. Ez nekem már sok volt. Utoljára erről a témáról Raflekkel viccelődtünk.

- Ebből elég! - kiáltottam majd felálltam, és kirohantam a teremből.

- Fruzsi várj! - kiáltott utánam Glen, majd utánam szaladt ő is. Én oda sem figyeltem rá csak rohantam át a házon kifelé az ajtón, és amikor nagy nehezen kijutottam Glen megfogta a kezem.

- Állj meg! - mondta nyugodtan.

-Nem!Eressz el!-kiabáltam sírva, és rángattam a kezem de Glen erősebb volt.

- Mi a baj?

- Ezt még te kérded? Most vesztettem el életem szerelmét,és a szüleid máris a gyerekekről és a házasságról kérdeznek.

- És mégis hova akarsz majd menni?

- Nem tudom csak el innen. Itt minden rá emlékeztet. El kell mondanom a családjának, hogy mi történt. - kiabáltam sírva és határozottan.

- És bűntudattal a szívedben akarsz élni örök életedre?Tudod te hogy mekkora fájdalmat fogsz nekik okozni azzal ha elmondod az igazat?Eddig legalább volt reményük arra hogy hátha visszatér a szerelmed, de te ezt a kis maradék reményt is el fogod venni. - kiabálta Glen.

-Igen.Miattam halt meg és viselnem kell a következményeket.Cserben hagytam, és a miatt halt meg. - ekkor már annyira mérges voltam, és szomorú hogy nem bírtam tovább állva és a földre ültem, és sírtam.

- Na mit fogsz tenni? - kérdezte. Hallottam a hangján, hog mérges de nem tudtam hogy miért.

- Te miért vagy rám mérges?Én jobban szenvedek, mint te. -zokogtam.

-Mert elegem van már, hogy én mindig is csak második lehetek majd Raflek mögött.Van egy gyönyőrű lány, akivel eddig egyszer csókolóztam, és mostmér még csak hozzá sem nyúlhatok, mert nem bírja elviselni.

-De ez nem olyan egyszerű.Ha neked is meghallna a szerelemed,akivel már láttad a jövődet, akkor te sem néznél ugyanúgy többé egyik lányra sem.

-Lehet, de most nekem is nehéz nagyon nem csak neked.

-De én legalább még élek. - olyan zokogás fogott el, hogy levegőt alig kaptam, de most nem ájultam el.

-Mi segítene enyhíteni a fájdalmat? Az ha elmondanád a családjának hogy mi történt? - nézett rám Glen megértően, bár az arcát annyira nem láttam, mert sötét volt és könnyes volt a szemem.

-Lehet. Nem tudom már hogy mi segítene.Ha nem kéne Raflek nélkül élnem. Az segítene a legjobban. - zokogtam.Fent mindig is én voltam az az ember aki imádott élni, mindig kereste a kalandokat, és a bulit. Itt mintha a régi énem elment volna és jött volna helyette egy másik Fruzsi. Aki nem akar már Raflek nélkül élni, és elgondolkozik azon hogy minek él. Nem! Nem szabad, hogy az új én uralkodjon rajtam!A régi énemet nem szabad elveszítenem csak azért mert, egykilométerrel a földalá kerültem. Ekkor vettem egy nagy levegőt, nyeltem egy nagyot, megtörtöltem a szememet, majd felálltam. Lesöpörtem és kihúztam magam.

-Megnyugodtál?-kérdezte kedvesen Glen.

-Nem csak rájöttem, hogy egyszer majd túl kell lépnem.Nagyon nehéz lesz de meg kell majd próbálnom.

-Most mi lesz?

-Menjünk fel a szobámba és mindent elmondok neked. -remélem Glen még mindig nem hiszi hogy le akarok vele feküdni, mert csak akarok valakit akivel tudok beszélgetni.Alig bírtam elindulni, mert ez a kiborulás nagyon  lefárasztott.

- Ez a szoba nagyon szép.

- Köszönöm.Ebben az épületben a legtöbb szoba ilyen.

- De hol van ez az épület?Én sehol nem láttam ekkora épületet, amibe egy ilyan szoba   beleférne.

- Igen.A családom csak úgy nevezi hogy a "palota".Van benne három ilyen szoba.Egy a szüleimé, egy az enyém, és egy mostmár a tied.

- Van saját szobám,ráadásul ekkora?Ez nagyon szuper.

- És még nem láttál mindent.-ekkor Glen benyitott egy nagy fa ajtón.-Ez itt a te saját fürdőszobád.-ahogy belépek egy csupa márvány szoba kerül elém.A sarokban egy hatalmas fürdőkád ami inkább már egy kisebb medence .Nagyon szép volt.Egyszerűen imádtam!Eddig csak egy kicsi kék kis zugom volt amiben egy emeletes ágy volt ami alatt egy asztal díszelgett.Éppen csak 4 méter szabad hely maradt még a szobába.Ez a szoba űberelte az összes álmomat.

- Látom tetszik.-mosolygott rám Glen.

- Istenem!Ez maga a megtestesült álom!A szoba, te és minden...-ekor egy kicsit elkezdett könnyezni a szemem.

- Na,ne sírj!-ekkor Glen az újjaival felemelte az arcom, és akaratlanul ránéztem.-Ha kisírod a szemed attól nem lesz jobb semmi.Meghalt, és kész.Akármit csinálsz te már nem tudod visszahozni.-dühös voltam de igaza volt.Akármennyit bőgök, már nem fgo visszajönni.Inkább élvezem amit eddig kaptam.-Jaj!El is felejtettem. Nem sokára vacsora a családommal. Itt az alkalom, hogy élőben is megismerjenek.

- Nem hiszem, hogy ilyen ruhában látni akarnak.

- Akkor úgy tűnik ezt is elfelejtettem. Itt ezen a fa ajtón túl van a te saját gardróbod. - ennek a szobának az ajtaját most én nyitottam ki. Ez maga volt a tökéltesség. Mint a Neveletlen hercegnőben, olyan gardróbom volt, csak éppen ezek a ruhák az enyémek voltak, és kisebb nagyobb vitrinekben nem koronázási ékszerek csillogtak.

A szobámban az ágyamon ültem és átkarolva Glent sírtam:

- Glen, igaza volt.Én elárultam.Cserben hagytam őt!

- Dehogy árultad el!Nem direkt hagytad ott.

- De!Amíg ő nem volt itthon összevesztünk a nővérével és elindultam otthonról.Ha nem hagytam volna ott akkor most nem lennék itt és ő nem jött volna el értem, és nem halt volna meg.-ekkor olyan zokogás fogott el hogy levegőt alig kaptam, majd elájultam.Arra ébredtem hogy Glen ütögeti az arcom és kiabálja a nevem.

- Mi történt?-kérdeztem.A szemem még mindig nem volt erőm kinyitni.

- Annyira sírtál hogy nem volt erőd levegőt venni, és a levegő hiány következtében elájultál.

- Hát ezt nagyon szak szavakkal mondtad.

- Fru, nem akarod kinyitni a szemed?-érdeklődött Glen.

- Nem nagyon szándékozom.-ekkor elmosolyodtam Raflek halála óta először.

- Hát pedig ki kéne.Legalábbis nem lenne rossz.

- Na jó.-ekkor nagy nehezen kinyitottam a szemem.Ekkor megláttam Glen arcát és nagyon jó érzés volt, látni hogy ő még mindig melletem áll.

- Nagyon megijesztettél.-mosolygott rám Glen.

- Jajj kicsikém!-ütötte meg egy aggódó női hang a fülem.-Minden rendben van kicsim?

- Persze, anya.Már jól van.-válaszolt Glen.Ekkor a nő fölém hajolt és elmosolyodott.

- Hát kicsikémnem tudom hogy mi alapján választottad őt de biztos jól választottál.-ekkor Glen is elmosolyodott.Sajnos meg kellet törnöm ezt a bensőséges pillanatot az édesanyjával, mert én speciel nem bírtam felülni.Amikor Glen felsegített akkor láttam hogy hol vagyok.Egy nagy szobában,egy óriási francia ágyban.Egy tipikus királyi szoba.A falon piros alapon, arany minták.A székek tipikus régi székek, valahonnan a gótika korából.Én gondosan betakarva.Az ablakok nagyok voltak és magasak.Az egész szoba nagyon magas volt.

Este a vacsora után a kedves srác bekísért a szobámba.Én úgy láttam, hogy a többi fogolynak nem olyan jó a szobája, mint nekem.

- Na hogy ízlett a vacsora?-Nagyon finom volt a szomszéd néni.-ezen elmosolyodott.A mosolya szebb volt,mint Rafleké de én a szívem mélyén még mindig Rafleket szerettem és nagyon hiányzott.- Még meg sem kérdeztem, hogy hogy hívnak.Az én nevem Glen.És a tied?- Az én nevem Fruzsina.

- Na szerintem én átmegyek a szobámba.

-Ne menj még Glen!-kiáltottam utána.-Még ne. Én még nem vagyok álmos.Ne hagyj itt, kérlek!

-Rendben még egy picit maradhatok.-ekkor leüllt az ágyamra mellém, és ekkor tudtam igazán szemügyre venni. Rövid, fekete haja volt, de dús.Szeme kicsit vágott, és zöld.Teste tökéletes:nem nagyon kigyúrt de nem is kövér.Pont jó.Egy ideig csak merengtünk egymás szemébe majd az arcunk elkezdett közeledni egymáshoz, majd egyszer csak azon kapjuk magunkat hogy ott csókolózunk az ágyamon.Egyszer csak leterít és felém kerül, de én ezzel nem törődve csókolom tovább, ám hirtelen eszembe jutott Raflek.Ezt észrevette Glen is.

- Mi a baj?

- Eszembe jutottak a régi barátaim, ahonnan az unokatesód elrabolt.

- Akkor majd én segítek enyhíteni a fájdalmat.-ekkor az ajka gyorsan de finoman az enyémre tapadt.Olyan finoman,gyengéden csókolt hogy nem tudtam Raflekre gondolni., de ezt csak egy pár percig tudtam élvezni, mert egyszer csak egy hangos ordítást hallottunk.Gyorsan felült mindkettőnk.Nekem ismerős volt ez a hang, de nem akartam a legrosszabra gondolni.

- Akarod hogy megnézzük hogy mi volt az? -nézett rám Glen.Örültem hogy ő is olyan gondoskodó,mnt Raflek, de nem tudtam ennek még önfeledten örülni, mert nagyon idegesített hogy ki volt az az ismerős hang.Gyorsan átkaroltam Glen oldalát, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam és kimentünk az udvarra. Ahogy lesétáltunk a szobám ajtaja előtti lépcsőn, már a szemem tele volt könnyel.Ott feküdt az udvaron Raflek, mellkasán egy vérző seb.Még annyi ereje volt hogy felémfordítsa a fejét, rám nézzen majd Glenreés csak annyit mondjon:

- Elárultál, de én így is szeretni foglak! -ekkor a könnyeim már patakokban folytak le az arcomon.Hogy ne lássa mindenki hogy mennyire elkeseredtem oda bújtam Glenhez.Teste melege egy kicsit megnyugtatott de nem enyhítette a fájdalmat.Ő is átölelt engem csak hogy kimutassa részvétét.Ekkor oda lépett három ember egy hordággyal.

- Mégis mit csinálnak?-ordítottam velük.

- Elvisszük.Nem hagyhatjuk itt napokra.Még megennék a rágcsálók.

- De a családjának meg kell tudniuk hogy mi történt.

- Mégis mit képzel kik vagyunk mi?A család segítő szolgálat?Ha annyira fog hiányozni a családjának majd megkeresik.-válaszolt ez egyik.Erre már nem volt erőm válaszolni mert a könnyek nem engedtek normálisan beszélni.Zokogva kísért be Glen a szobámban.

- Hát te mit keresel itt kislány?- vigyorgott rám a katona, miután elvette a nyakamról a kardját, majd az arca elkezdett közeledni az enyémhez,majd elkezdte simogatni a nyakam.Ekkor eszembe jutott hogy miket láttam a történelem könyvemben, és miket mondtak a történészek: a hódító, és pusztító népek kifosztják a falvakat és megerőszakolják a falu nőit.Amint ez az információ eljutott a kezemig egy gyors mozdulattal pofon csaptam a katonát és már rohantam is az erdőbe ami nem messze egy pár méterre volt tőlem, ám a földön a nagy rohanás közben nem vettem észre egy gyökeret, elestem, a fejem meg bevertem egy kőbe.Ott feküdtem az erdő közepén,a fejem hasogot és egyik testrészem sem bírtam megmozdítani, majd látom hogy a katona közeledik felém, alámnyúl én pedig csak kiabálok:Nem akarok menni, hagyjál békén!Ne nyúlj hozzám!. De annyira fáradt voltam, és annyira fájt a fejem hogy elájultam a harcos kezében.Mire felébredtem egy kis fa kunyhóban feküdtem egy ágyon. Nagyon kis kellemes szoba volt ahoz képest hogy, mint fogoly hoztak be ide.Egy pár percig csak bámultam ki az ablakon majd valaki kopogott az ajtón:

- Bejöhetek?-egy kedves férfi hang volt az.

- Gyere.-válaszoltam.

- Jobb már a fejed?Nagyon csúnyán beverted.

- Te voltál az a katona az erdőben?Aki a nyakamhoz fogta a kardját és aki meg akart erőszakolni?Tűnj a szobámból és hagyj békén!-ordíbáltam vele, majd elkezdet felém közeledni. Ekkor elkezdtem ütögetni de a reakciójából ítélve nem nagyon tért még vissza az erőm, majd hirtelen az oldalamhoz szorította a két kezem.

- Nyugodj meg, az a katona nem én voltam.Az az unokatestvérem volt.Én soha nem bántanék nőket.

- Akkor miért vagy ennél a csapatnál?Ők több tucat embert öltek meg és ugyanennyi nőt erőszakoltak meg.Akkor mégis mit keresel itt?

- Az anyám a vezér felesége, az apám meg ebből adodóan a vezér.Én még soha nem öltem embert.Tényleg, jut eszembe.Kész a vacsora:Rántott hús, és rizs.

- Ember húsból?-viccelődtem.

- Igen.Gyors levadásztuk a szomszéd nénit.-ezen mind a ketten jót röhögtünk.Úgy tűnik, hogy ahoz képest hogy a családja milyen ő nagyon más. Itt az alma nagyon messze esett a fájától.

Nagyon hiányzott Raflek de mit volt,mit tenni muszáj volt magam valahogy elfoglalni magamat.Eszembe jutott, hogy talán Lor körbevezethetne itt, ezen a környéken is. Talán lehet, hogy itt is újjabb legendák megismerésére kerülne a sor.Ez a program nem tűnt rossz ötletnek és még Lor is élvezné.Vagy mi lenne ha megkérdezném hogyha megkérdezném, hogy miért szólítja Raflek a nővérének miközben ő is tudja, hogy nem az?

- Lor téged miért szólít Raflek a nővérének? Mert valójában nem vagy az, és ezt te is tudod- kérdeztem. Kezdtem rájönni hogy ez nem volt jó- ötlet mert Lor elsápadt.

- Nem én vagyok a nővére?-kérdezte dühösen és csalódottan.-Ezt meg hogy érted?

- Á semmi. Csak vicceltem...-próbáltam valamilyen nyálas mosolyt erőltetni az arcomra.

- Te valamit tudsz amit én nem. Mondd el!- úgy tűnik sikerült elcseszni a kapcsolatunkat, már az első napon.Vettem egy nagy levegőt, majd nekikezdtem. Láttam rajta, hogy mennyire dühös. Inkább mondtam.

- Raflek nem itt született hanem a földön. Ő is csak véletlen került ide. De te ezt hogy nem tudtad?Nem tűnt föl hogy évekig nincs öcséd majd hirtelen lesz egy 12 éves testvéred?

- Anya azt mondta hogy egy háborúban elvitték és csak most hozták haza.Akkor úgy tűnik ez nem volt igaz és nem háborúban volt hanem csak fent a földön.-ekkor a hangja egy kicsit elcsuklott a könnyek miatt.Annyira sajnáltam, hogy így elrontottam a kedvét. Majd hírtelen a elkezdett szinte zokogni.

- Évekig abban a tudatban éltem hogy Raflek tényleg a rokonom, és ezt most így kellet megtudnom?Ha te nem jössz lehet hogy úgy halok meg hogy nem tudom az igazságot. És nekem sokkal jobb lett volna.-ezt halkan de dühösen mondta.

-Miért kellet elrontani a családi békénket?-ordított velem.

- Lor megértem hogy csalódott vagy de egyszer úgyis megtudtad volna. Ne engem hibáztass azért, mert a családod átvert. Én nem voltam itt csak idecsöppentem.Honnan tudtam volan hogy nem tudod?Én nem tudtam semmit.

-Talán meg kellet volna kérdezni hogy el lehet e mondanod.Ha nem lettél volna ilyen pletykás k...a akkor még mindig béke lenne a családban.

- Nincs jogod hozzá hogy engem e szóval illes. Nem ismersz és nem is fogsz, mert elmegyek. Ha ennyire utálsz azért mert a családod hülyének nézett akkor jobb lesz ha itt hagylak titeket.Lor sajnálom hogy ez így alakult és üzenem Rafleknek hogy szeretem.

-Átadom.-mondta sértődötten.Én fogtam a cuccomat, és elindultam kifelé a városból.Amint megyek már vagy egy fél órája hirtelen ujjongás üti meg a fülem. Hátra nézek a sokat emlegetett pusztító nép került a szemem elé.Elkezdtem futni míg nem egy széles fához nem értem.Azt hittem már megmenekültem, és kifújhatom a levegeőt de hátulról egy kard szegeződött a nyakamhoz.Amint hátra nézek egy ellenséges katona mosolyog felém. ...